Kissé javult az üzleti hangulat Németországban

Vágólapra másolva!
Németországban láthatóan elérte a mélypontot a konjunktúrára vonatkozó várakozások mutatója a ZEW gazdaságkutató intézet elnöke szerint. A német üzleti hangulat a magyar gazdaság szempontjából is fontos.
Vágólapra másolva!

Decemberben kissé javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint. A következő fél évre előretekintő várakozások indexe kilenc hónapja tartó folyamatos romlás után emelkedett. A mutató - bár még mindig a negatív tartományban van - mínusz 53,8 pont volt az év utolsó hónapjában a novemberi mínusz 55,2 pontot követően. A jelenlegi helyzet megítélésének a mutatója viszont csökkent, 34,2 pontról 26,8 pontra.

A ZEW elnökének az adatokhoz fűzött kommentárja szerint Németországban láthatóan elérte a mélypontot a konjunktúrára vonatkozó várakozások mutatója, feltehetően az európai csúcstalálkozón elhatározott lépések pozitívan befolyásolták a hangulatot. Az viszont, hogy az index hónapok óta a negatív tartományban van, azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői változatlanul a konjunktúra lanyhulására számítanak a következő fél évben.

A német üzleti hangulat a magyar gazdaság szempontjából is fontos, Németország ugyanis Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere. Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban arról beszélt, hogy - mivel a magyar gazdaság Németországéval van a leginkább összefonódva - amíg a német kormányzat nem változtat a gazdasági kilátásain, addig a magyar kormány sem.