Jeremie: Több mint tízmilliárd a kkv-szektornak

Vágólapra másolva!
Az év végéig több mint tízmilliárd forintot utalhat ki a Jeremie-programban szereplő nyolc alapkezelő a kis- és középvállalkozásoknak - közölte a Primus Capital szerdán.
Vágólapra másolva!

Tavaly nyár óta a Jeremie-programban nyertes kockázati-tőkealap kezelők a teljes befektethető tőke több mint 25 százalékára vállaltak befektetési kötelezettséget, azaz nagyjából 9 milliárd forintot fektettek be ez idő alatt több mint 40 magyar vállalkozásba. A Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. prognózisa szerint a nyolc nyertes szereplő által elköltött tőke az év végéig elérheti a teljes befektethető tőke 30 százalékát. Ez összesen 10,8 milliárd forintot jelent, ami jelentősen növelheti a kkv-k túlélési esélyeit. A jövőre induló Közös Magvető Alap további ötmilliárd forint összegű mentőövet jelenthet a szektor számára.

A Jeremie-alapoknál átlagosan 150-400 millió forint közötti összeg az egy társaságra jutó befektetett tőke. Fontos kiemelni, hogy a tőkefolyósítás a legtöbb esetben nem egy összegben, hanem a céltársaság fejlődésével és terveivel összhangban, sokszor akár 2-3 évre elnyújtva, több részletben történik. Ez lehetőséget teremt a kockázatok kezelésére, valamint a transzparensebb működésre azáltal, hogy a befektető bizonyos időszakonként felülvizsgálja a vállalkozás üzletmenetének alakulását és dönt a következő részlet folyósításáról.

A Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő szerint az új Jeremie-pénzeket tartalmazó Magvető Alap beindulása további lökést adhat a kkv-szektornak, és befektethetővé teszi az induló vállalkozói ötleteket. Azáltal, hogy pénzügyileg is értelmezhető terméket állítanak elő egy technológiai vagy üzleti ötletből, életképessé teszik a vállalkozást.

"Magyarországon jelenleg nincs hiány innovációból és a vállalkozói kedv is egyértelműen megvan a korai szakaszú és induló cégek esetében. Nagyon sok vállalkozó indul neki a tőkebevonásnak, ugyanakkor az induló csapatok legtöbbje, az ígéretek ellenére egyelőre nem befektethető. A Seed Alap további vállalkozókat segíthet elindulni a cégalapítás és a profi megvalósítás irányába - mondta Bruckner Zoltán, a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő alapítója és befektetési igazgatója.