Olcsóbbak lettek az áruhitelek

Vágólapra másolva!
Átlagosan 10 százalékkal olcsóbban lehet az idén karácsonykor áruhitelhez jutni, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a Bankometer legújabb elemzéséből. A bankok az emelkedő alapkamat és növekvő kockázatok ellenére csökkentették kamataikat. 
Vágólapra másolva!

A 2010-es és a 2011-es karácsonyi időszak között átlagban három százalékkal csökkent a fogyasztási kölcsönök, áruhitelek kamata az ilyen ajánlatokat legnagyobb számban nyújtó hitelintézeteknél, annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben ötven bázisponttal, de tavaly decembertől nézve 100 bázisponttal megemelte az alapkamatot, és az áruhitelezés is egyre nagyobb kockázatot jelent a rossz adósok növekvő aránya miatt - állapították meg a Bankometer elemzői.

Az OTP Bank megtartotta a tavalyi fogyasztási hiteleire átlagosan alkalmazott 27 százalék körüli teljes hiteldíjmutatóját (thm), a Cetelem Bank áruvásárlási hiteleinek átlagos thm-je szintén 27 százalék körül maradt. Egyedül a Budapest Bank lóg ki a sorból, amely 30-ról 26 százalékra csökkentette idén az áruhitel kamatainak és kezelési költségének együttes mértékét. "Tette ezt annak ellenére, hogy az MNB statisztikái szerint a lakosság fogyasztásikölcsön-állományának mintegy negyede minősített, azaz rossz hitel kategóriába került az idei év során, tehát jelentősen nőttek a fedezetlen hitelekhez kötődő kockázatok" - jegyzik meg a Bankometer elemzői.

Jövő januártól thm-plafon lép érvénybe, ennek megfelelően ezen hitelek thm-je nem lehet magasabb a jegybanki alapkamat + 24 százalékos mértéknél. "Az említett pénzintézetek termékei már most is nagyjából ezen a szinten mozognak, valószínűleg a hamarosan megjelenő törvényi szabályozás keretein belül árazták be termékeiket" - véli a Bankometer. A portál szakértői szerint a másik ok lehet a fogyasztói attitűd megváltozása. A fogyasztók ugyanis érezhetően nagyobb bizalmatlansággal fordulnak a hitelintézetekhez, egyre nagyobb a félelem a kamatok emelkedésétől, a fizetésképtelenségtől. "A fogyasztók nehezebb anyagi körülményeihez is igazodniuk kell a hitelintézeteknek, és bár költségeik és kockázataik magasabbak, az még nagyobb kockázatot jelenthet, ha a financiálisan így is instabil fogyasztókat még magasabb áron kínált termékekkel kínálják meg" - jegyzik meg az elemzők.