Vágólapra másolva!
A hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti Budai Gyula kormánybiztos feljelentésének egyik pontja, amelyet még ősszel tett a Budapest Airport privatizációja ügyében, ezért az ügyészség nyomozást rendelt el. Vizsgálják, hogy hova tűnt el összesen nyolcvanöt millió euró.
Vágólapra másolva!

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség a Budapest Airport privatizációjával összefüggésben. A nyomozás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján indult, amelyet korábban elutasított a Fővárosi Főügyészség.

A kormánybiztos októberben tett feljelentést a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. A feljelentést ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította.

A Legfőbb Ügyészség mostani határozata szerint mégis a "hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti" Budai Gyula feljelentésének egyik pontja. Ez arról szól, hogy noha a Budapest Airport Zrt. a szerződéses kötelezettsége ellenére a 2006-2007. években összesen több mint 46 millió euróval, 2008 és 2010 között pedig összesen 39 millió euróval kevesebb összeget fordított specifikus kötelezettségvállalások teljesítésére, ezen összegeket sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére nem fizették meg, sem a bankgaranciát nem hívták le, ehelyett a felek között a kötelezettségek átütemezéséről jött létre megállapodás.