"Nulla fölötti" növekedésért dolgozik Matolcsy

Vágólapra másolva!
Létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, mely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontjukat egyeztessék - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön. Matolcsy javaslatokat is vár a fórumtól annak érdekében, hogy jövőre legyen egyáltalán növekedés Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter csütörtökön Orbán Viktor kormányfővel közösen egyeztetett azon munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel, amelyek aláírták a Munka törvénykönyvéről szóló megállapodást.

A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Matolcsy azt mondta, a munkavállalókkal és munkaadókkal kötött megállapodás bővíti a korábban a Bankszövetséggel kötött egyezséget. A kormány várja a fórumtól a javaslatokat a növekedési paktumhoz - ezekre azért van szükség, hogy "nulla felett legyen a gazdaság jövőre", vagyis legyen növekedés.

A kormány jelenleg érvényes előrejelzése szerint 2012-ben 0,5 százalékkal fog nőni a magyar GDP. Korábban 1,5, az év első felében pedig még 2,5-3 százalék volt a hivatalos célszám.

"A mai megállapodással lezárult az átalakulás korszaka, most jön a konszolidációé" - jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) továbbra is működik, ez a kerete az új érdekegyeztetési rendszernek.

Az új érdekegyeztető fórum mellett egy monitoringbizottságot is alakítanak, amely elemzéseket, jelentéseket készít majd, például az új Munka törvénykönyve, az adórendszer, a szakképzési törvény gyakorlati működéséről.