Egy lépést tett előre a parlament, hogy összeolvasszák a jegybankot a PSZÁF-fal

Simor András jegybankelnök, MNB elnök
Vágólapra másolva!
Elfogadták azt a módosító javaslatot, amely a lehetőséget teremti meg a két szervezet összevonására.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a parlament kormánypárti többsége azt a módosító javaslatot, amely lehetőséget teremt arra, hogy összevonják a Magyar Nemzeti Bankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. Tehát nem az összevonást döntötték el, csak felkínálják a lehetőséget, hogy ilyenre sor kerülhessen.

A törvénynek hátra van még a zárószavazása, azt a tervek szerint a két ünnep között ejti meg az Országgyűlés.

A jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásának tervét bírálta az Európai Központi Bank, mert az összevonás révén a jelenlegi jegybankelnök mandátuma ugyan nem járna le, de Simor András csak alelnök lenne az új csúcsintézményben - ahogyan a PSZÁF jelenlegi elnöke, Szász Károly is -, Simornak így lenne főnöke, ez pedig sértheti a jegybank személyi függetlenségét.

A két szervezet összeolvasztásának előkészületei szorosan kapcsolódnak a szintén a jövő heti ülésen szereplő új jegybanktörvényhez. Az új jegybanktörvénynek a visszavonását kérte az Európai Bizottság, mert az szintén sértheti a jegybank függetlenségét. A kormány erre nem adott garanciát, ezért megszakadtak az előkészítő megbeszélések a múlt héten az EU, az IMF és a magyar kormány között egy pénzügyi segítségnyújtásról.

A kormány terve az lehet, hogy ha az EU és az IMF párosa nem ad hitelt Magyarországnak, és ezzel veszélybe kerülne az ország finanszírozása, akkor a jegybanki devizatartalékhoz nyúlnának.