Három forintot drágult az euró reggel óta

Vágólapra másolva!
Az alig mozgó devizapiacon gyengül a forint, amit devizapiaci kereskedők az euró dollárral szembeni gyengülésével indokolnak. Emellett az IMF figyelmeztette a kormányt.
Vágólapra másolva!

Napon belül több mint két forintot gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. Az év végén azonban jóval alacsonyabb a devizapiac forgalma, így már kisebb értékű kötések is jobban meg tudják mozgatni az árfolyamokat. A reggeli 305,4 forintos euróárfolyamról 308 fölé került a jegyzés délutánra.

Szerda délután két rossz hír is gyengítette a forintot. Egyrészt az euró is nagyot esett a dollárral szemben, másrészt az IMF-delegációvezetője közölte, hogy csak akkor térnek vissza Budapestre, ha a kormány együttműködik a gazdaságpolitika alakításában.

A forint euróval szembeni árfolyama idén még 278 forinton is állt, idén októberben került újra a 300-as szint fölé, majd huzamosabb ideig ott is ragadt. December elején rövid ideig 300 forint alatt kereskedtek az euróval, de december 8-án ez a trend megfordult, majd miután a Standard and Poor's leminősítette Magyarországot a gyengülés tovább erősödött.

Az euró dollár jegyzése 1,2972-re csökkent szerda délután. A délelőtti kereskedésben 1,307 dolláros szint körül ingadozott az euró dollár árfolyama. Az MTI által idézett devizakereskedők szerint a gyenge év végi forgalomban az okozta az euró jelentősebb gyengülését, hogy múlófélben van a sikeres olasz kincstárjegy-aukció miatti eufória. A piac immár a csütörtöki olasz kötvényaukció miatt aggódik.