Korrupció gyanújával tett feljelentést az amerikai piacfelügyelet a Magyar Telekom és annak három korábbi vezetője ellen - közölték csütörtökön. A szervezet szerint a cég eurómilliókat juttatott macedón és montenegrói hivatalnokoknak 2005-ben. A Magyar Telekom később közölte, hogy egyesség útján sikerült lezárnia az ellene folyó amerikai vizsgálatot.

Korrupciós vádakkal tett feljelentést a Deutsche Telekom és leányvállalata, a Magyar Telekom ellen az amerikai piacfelügyelet (SEC) - jelentették be csütörtökön. A felügyelet szerint a Magyar Telekom vezetői 2005-2006-ban fiktív tanácsadói és marketingszerződések formájában 4,88 millió eurót juttattak el macedón hivatalnokoknak, 2005-ben pedig négy hamis szerződéssel 7,35 millió eurót fizettek ki tanácsadóknak, hogy azok a pénz egy részét montenegrói hivatalnokoknak juttassák.

A SEC csütörtökön a Magyar Telekom három korábbi vezetője ellen is feljelentést tett: Straub Elek egykori vezérigazgató, illetve Balogh András és Morvai Tamás stratégiai igazgatók ellen. A piacfelügyelet a vádat arra alapozza, hogy a Magyar Telekom a szabályoknak nem megfelelő módon könyvelte el az így kifizetett tételeket. A Deutsche Telekom főnöke már 2010-ben visszautasította a gyanúsítást, hogy szerepet játszhatott a pénzügyi visszaélésekben.

A Magyar Telekom nem sokkal később a BÉT honlapján közölte, hogy végleges egyezséget kötött az USA Igazságügyi Minisztériumával és a SEC-cel. Ennek értelmében a magyar cég 90,8 millió amerikai dollárt (21,8 milliárd forint) fizet, hogy a társaság ellen folyó vizsgálatokat egyezség útján lezárják.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.