Meglepő döntéssel nem emelt kamatot az MNB

Vágólapra másolva!
Változatlanul hagyta az alapkamatot a monetáris tanács kedden, ami meglepte a kamatemelést váró piacot. A gyorsértékelések szerint az MNB nem akar erősebb forintot, illetve van elemző, aki egyenesen hibáról és túlzott kockázatról beszélt. Simor háromkor nyilatkozik.
Vágólapra másolva!

Változatlanul hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. November és december után januárban is 0,5 százalékpontos emelést várt a piac, így a döntés nem felel meg a várakozásának. A keddi döntés indoklásáról 15.00-kor beszél Simor András.

A Reuters által megkérdezett elemzők többségében arra tippeltek, hogy 7,5 százalékon fogja elérni a csúcsot középtávon. A legfrissebb felmérés szerint a 14 válaszadóból öten ennél is nagyobb kamatcsúcsot vártak, olyan elemző pedig nem volt, aki kamattartást valószínűsített volna.

A forint a döntés után hirtelen gyengült, de rögtön azután visszapattant. Az euró délelőtt még 301,5 forint körül forgott, a döntés utáni percekben azonban 303 forint fölé is került, majd 302,2 forintig mérséklődött az árfolyam. A forint árfolyamának mozgását itt követheti percről percre.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak azt mondta, a jegybanki döntés után az euró árfolyama hirtelen 303,5-303,6 forintig szaladt, majd visszatért a 302,5 forintos szintre. (Ez 2 forinttal magasabb a reggeli árfolyamnál.) "A jegybanki döntésnek az az üzenete, hogy az MNB nem akar erősebb forintot. Emiatt elképzelhető, hogy a következő napokban, hetekben a forint gyengülni fog és az euró jegyzése a 310 forintos tartomány felé veszi az irányt" - fogalmazott a szakember.

"Felesleges kockázat"

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere gyorselemzésében azt írta, "az elmúlt hetek látványos javulása ellenére felesleges kockázatot vállalt, és így hibázott az MNB abban, hogy ma nem emelte tovább az alapkamatot." Ezt azzal indokolta, hogy ugyan mérséklődött az ország kockázati megítélése az elmúlt napokban, de még mindig olyan szinten van, mint decemberben. Bebesy Dániel szerint indokolta lenne az óvatosság, amíg nem születik meg az IMF-megállapodás.

A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint "a mai kamatdöntés mindenképpen meglepő az MNB részéről, mivel a piac már be is árazta a várt kamatemelést. A mostani döntés azért is váratlan, mivel a decemberi emelésnél a monetáris tanács egyöntetűen az emelésre szavazott, miközben a mostani országkockázati felár és a forintárfolyam még mindig meghaladja az akkori szintet". Az igazgató szerint a mostani döntés kockázata, hogy az elmaradt kamatemelést a következő ülésén lépheti meg a jegybank, addig pedig gyengülhet a forint.

A MNB kockázatot vállalt a döntéssel, ez azonban akár be is jöhet. "Amennyiben a konkrét tárgyalások megkezdődnek az IMF-fel és az EU-val, és a hazai piacok stabilizálódni tudnak, talán nem lesz szükség kamatemelésre, kedvező esetben pedig a második félévben lassú kamatcsökkentési ciklus veheti kezdetét" - írta gyorselemzésében Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Hozzátette ugyanakkor, hogy meglepő a döntés, illetve hogy a sérülékenység fennmaradt.

Romló környezettel magyarázták legutóbb

A jegybank a legutóbbi ülésén jelezte, hogy kamatot emelhet, "amennyiben a kockázati megítélés és az inflációs kilátások érdemben tovább romlanak, további kamatemelés válhat szükségessé" - áll a monetáris tanács hivatalos, decemberi közleményében. Akkor a jegybank azzal indokolta a kamatemelést, hogy a kockázati megítélés, az inflációs környezet és a növekedési kilátások romlása miatt volt szükséges. "A szigorú monetáris kondíciók fenntartása mellett 2013 elején érhető el az inflációs cél" - magyarázta a monetáris tanács.

A jegybank legutóbb december 20-án, az előző menetrend szerinti kamatdöntő ülésén emelte az alapkamatot. Az európai adósságválság és a magyar gazdaságban megrendült piaci bizalom miatt a jegybank november 29-én kezdett kamatemelési periódusba, hogy leszorítsa az emelkedő inflációt és a magasabb kamatszinttel a magyar befektetési eszközök felé csábítsa a tőkét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!