Financial Times: Csődvédelemre készül a Kodak

Vágólapra másolva!
Szeptemberben még határozottan visszautasították az amerikai Kodak cég vezetői a csődvédelem kéréséről szóló híreszteléseket. A Financial Times most arról ír: a cég nem tudja fizetni adósságait, hitelt pedig nem kap, ezért a csőd bejelentésére készül.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb fotóműszaki vállalata, az amerikai Eastman Kodak csődvédelem kérésére készül, miközben folytatja erőfeszítéseit, hogy pénzt szerezzen adósságai törlesztésére. A cég megbeszéléseket kezdett a hitelező bankokkal új hitelkeretről, amelyet a csődbejelentés után venne igénybe - írja a csütörtöki Financial Times a cég ügyeinek ismerőire hivatkozva.

A Kodakról elterjedt hírek szerdán 28 százalékot rontottak a vállalat tőzsdei értékén. A Kodak részvénye 47 centen végzett, több mint 90 százalékkal alacsonyabban az egy évvel ezelőtti értékénél. Az amerikai vállalatnál úgy nyilatkoztak, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak". Ez jelentős változás ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni".

A Financial Times a végjáték előszelének tartja, hogy a Kohlberg Kravis Roberts vállalatfelvásárló cég két képviselője decemberben kivált a Kodak igazgatótanácsából. A Kohlberg Kravis Roberts 2009-ben 300 millió dollárt fektetett a Kodakba, amit a Kodak 2010-ben visszafizetett, de a felvásárlócégnek maradt érdekeltsége a Kodakban. A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban "nem haladnak" - írja az üzleti napilap.

A George Eastman - a tekercselt filmszalag feltalálója - által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, amióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.