Magyarországról is tárgyalt Berlinben az IMF vezérigazgatója

újabb IMF segítség, adósságválság, Orbán-kormány, Christine Lagarde, az IMF igazgatója
Vágólapra másolva!
 Berlinben tárgyalt kedden Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Angela Merkel német kancellárral és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel. A megbeszéléseken a dpa német hírügynökség szerint Magyarországról is szót ejtettek.
Vágólapra másolva!

Informális látogatáson fogadta a német kancellár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatój kedden Berlinben. Az Angela Merkel és Christine Lagarde a dpa német hírügynökség értesülése szerint mindenekelőtt a görögországi és a magyarországi helyzet kezeléséről tárgyalt.

Bár az eseméány után a kancellári hivatal nem adott ki közleményt, a dpa értesülései szerint Lagarde előbb felkereste Wolgang Schäuble pénzügyminisztert, majd este a kancellárral folytatott a két ország jövőjét is érintő eszmecserét.

Ahogy arról beszámoltunk, az IMF-tárgyalások vezetésével megbízott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és küldöttsége hétfőn kezdett megbeszéléseket a szervezet washingtoni székhelyén. Christine Lagarde csütörtökön találkozik a delegációval. Fellegi programja részeként találkozik az amerikai külügyminisztérium illetékeseivel is, január 20-án pedig az Európai Bizottság pénzügyekben illetékes alelnöke, Oli Rehn fogadja a minisztert Brüsszelben.