Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke szerdán ismételten kijelentette, hogy a jegybanktörvény EU által kifogásolt pontjainak módosítása nélkül elképzelhetetlen a magyar kormánnyal való érdemi tárgyalás. Olli Rehn erről már többször beszélt, legutóbb hétfőn Londonban mondta, hogy ez az egyik legfontosabb témája az EU-IMF tárgyalásoknak.
Vágólapra másolva!

A jegybanktörvény módosítása az egyik előfeltétele az Európai Unió részéről a Magyarországgal kötendő megállapodásnak - mondta Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke a BBC televízió HardTalk című interjúműsorában. Az EU-bizottsági alelnök az interjúban úgy fogalmazott: Magyarország "az utóbbi időben hozott néhány olyan döntést, amelyről úgy tűnik, hogy nem felel meg teljesen az európai jognak"."Jelenleg elemezzük például a médiaszabadsággal és a jegybanki függetlenséggel összefüggő, valamint a gazdasági-pénzügyi kérdések területén (hozott) döntések tartalmát és hatását" - fogalmazott.

"Komoly aggályaink vannak a jegybanki függetlenségről szóló törvénnyel kapcsolatban ... a jegybanki függetlenségről szóló törvény módosítása az egyik előfeltétele annak, hogy megállapodás születhessen egy új mentőcsomagról vagy egy elővigyázatossági programról az Európai Unióval" - mondta a brit közszolgálati csatorna műsorában Rehn. Hozzátette, hogy az EU "rendszeres kapcsolatban" van a magyar hatóságokkal, és ő a jövő hét végén találkozik Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott tárca nélküli miniszterrel, akivel "alkalmunk lesz megbeszélni ezt a kérdést".

Az uniós biztos véleményét a magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban már több helyen kifejtette: legutóbb hétfőn Londonban beszélt újságírók előtt arról, hogy a jegybank függetlenségének biztosítása az egyik legfontosabb téma bármilyen EU-IMF-hitelkerettel összefüggésben. Magyarország nemrég elfogadott új törvénye ugyanis a biztos szerint megsérti az uniós szabályokat, és veszélyezteti a magyar jegybank függetlenségét.