Így nyaralhat az állam pénzén

Vágólapra másolva!
A hétfőn meghirdetett állami üdülési pályázat nyertesei 10 ezer forintos ráfordítással négy-öt napot üdülhetnek az állami hotelekben. A nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők és szociális intézményekben dolgozók február végéig pályázhatnak a lehetőségre.
Vágólapra másolva!

Várhatóan hetvenháromezer ember nyaralhat az állam pénzén 2011-ben, miután a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatot hirdetett üdülési támogatásra. Az összesen kétmilliárd forint keretösszegű pályázatra e hét hétfőtől február végéig lehet jelentkezni.

Akik megfelelnek a feltételeknek, automatikusan nyernek, de a 40 ezer forintos támogatáshoz 10 ezer forint önrészt kell biztosítani. Könnyítés, hogy az önrészt egy másik alapítvány is fizetheti, így akinek egyáltalán nincs pénze, szerencsés esetben teljesen ingyen is nyaralhat. Csak olyanok indulhatnak viszont a pályázaton, akik az alapítvány pénzén 2011-ben nem üdültek.

Az üdülőket üzemeltető Humán-Jövő 2000 Kft. az [origo] kérdésére elmondta, hogy a pályázaton nyertes nyaralóknak kedvezményes árakat ad majd, így szándékaik szerint akár 4-5 napot is üdülhetnek az elnyert pénzből. A részletek azonban csak márciusban derülnek majd ki, a jelenleg ismert árakból inkább egy-két éjszakás foglalásra telne 50 ezer forintból.

Mindenesetre, aki nyer és nyaral, a szállodákban pingpongozni, rexezni tud majd, egyes üdülőkben úszómedence, saját strand, bográcsozási lehetőség, szauna, jakuzzi is található. A programok között az üzemeltető honlapja a környékbeli túrázást, kirándulást javasolja.

Kik pályázhatnak?

A négy pályázat nyugdíjasoknak ("Feltöltődés" fantázianevű pályázat), nagycsaládosoknak ("Élmény együtt"), fogyatékossággal élőknek ("Vár a pihenés") és szociális, gyermekvédelmi, illetve gyermekjóléti intézmények dolgozóinak ("Pihenő gondoskodás") szól.

A "Feltöltődés" nevű pályázat 60. évüket betöltött, öregségi nyugdíjellátásban részesülő embereknek szól. Előnyt élvez az, akinek a nyugdíjellátása nem haladja meg a 85 ezer forintot, és más adóköteles jövedelemmel sem rendelkezik. A pályázathoz csatolni kell a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2011. évi havi nyugdíjellátásának igazolását (fénymásolatot).

Az "Élmény együtt" pályázat három vagy több gyereket nevelő nagycsaládosoknak szól, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 100 ezer forintot. A támogatást a család munkavállaló szülője veheti igénybe, ezért szükséges munkáltatói igazolás és nyilatkozat a jövedelemről - ezeket az alapítvány formanyomtatványán kell benyújtani. A 40 ezer forintos támogatás mellé gyerekenként 20 ezer forint további támogatás jár, amelyhez 5000 forint önrészt kell fizetni.

A fogyatékkal élőknek szóló "Vár a pihenés" programot olyan, 18. életévüket betöltöttek vehetik igénybe, akik fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában vagy magasabb összegű családi pótlékban részesültek 2011-ben. Előnyben van az a pályázó, akinek a nettó jövedelme nem haladta meg a 120 ezer forintot. A fogyatékkal élőket kísérő személy 20 ezer forintos támogatást kaphat 5000 forint önrész mellett, de fogyatékossággal élő egyedül is pályázhat.

A szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények teljes munkaidős munkavállalói is pályázhatnak 40 ezer forint támogatásra. Azokat részesítik előnyben, akiknek a bruttó jövedelme nem több mint 150 ezer forint, és nincs más adóköteles jövedelme. Az alapítvány által kiadott formanyomtatványon olyan munkáltatói igazolást kell beadni a pályázat mellékleteként, amelyen a munkaadó ágazati azonosítója és a dolgozó szakképesítése szerepel.

Milliárdok üdülésre

Az MNÜA eddig is írt ki hasonló pályázatokat, de a cafeteria-rendszer átalakításával elveszítették volna a bevételi forrásukat, mivel az alapítvány által kibocsátott üdülési csekk októbertől megszűnt. Az idén bevezetett Erzsébet-utalvány azonban jóval nagyobb forgalmat, így jóval nagyobb bevételt is hozhat az alapítványnak. Guller Zoltán, a NÜSZ Kft. ügyvezető igazgatója egy múlt heti konferencián azt mondta, a pénzügyi eredményt az Erzsébet-programra, a szociális pályázatokra költik. Szatmáry Kristóf államtitkár pedig arról beszélt, hogy 10 milliárd forint is lehet az Erzsébet-utalványokból származó bevétel, vagyis nagyságrendileg ekkora összeget fordíthat majd szociális üdültetésre a szervezet.

Az MNÜA tavalyelőtt 3,8 milliárd forint alapítványi támogatást kapott a saját tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-től. Az Üdülési csekkeket forgalmazó cég az utolsó teljes évben, 2010-ben 5,5 milliárd forint eredményt ért el, ebből részben szociális programokat finanszírozott.

Az "Ezüst nyár" pályázaton 1,4 milliárd forintot adtak nyugdíjasoknak, az "Esély a pihenésre" pályázaton 115 millió forintot fogyatékossággal élőknek, a "Szolidaritás" pályázaton 1,3 milliárd forintot családos munkavállalóknak, a "Vakációs program" pályázaton 121 millió forintot pedig szakiskolai tanulóknak. Az alapítvány összesen több mint 127 ezer embert támogatott 2,9 milliárd forint értékben.