Csődvédelmet kért a Kodak

Vágólapra másolva!
Csődvédelembe vonult a világ egyik legismertebb fotóműszaki vállalata, a Kodak, a csődvédelem nem érinti a leányvállalatokat. A cég közel 1 milliárd dolláros hitelből igyekszik támogatni üzletmenetét a csődvédelem idején.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Eastman Kodak fotóműszaki vállalat az alapítása után százhúsz évvel csütörtökön csődvédelmet kért. A vállalat igazgatótanácsának közlése szerint sikerült 950 millió dollár kölcsönt szerezni a Citigrouptól másfél évre. A hitel segíteni fog az üzletmenetben a cég átszervezése közben. A Kodak külföldi leányvállalatait nem érinti a csődvédelem.

A Kodak megbeszéléseket kezdett a hitelező bankokkal új hitelkeretről, amelyet a csődbejelentés után venne igénybe - írta a Financial Times csütörtökön, a cég ügyeinek ismerőire hivatkozva. A Kodak problémáiról elterjedt hírekre még e hónap elején is azzal reagáltak a cégnél, hogy "piaci pletykákat és spekulációkat nem kommentálnak", de ez jelentős változás volt ahhoz képest, hogy szeptemberben még határozottan visszautasították a híreszteléseket, mondván, hogy a cég "kitart kötelezettségei teljesítése mellett, és nincs szándékában csődvédelemért folyamodni".

A Kodak az utóbbi időben több mint ezer szabadalom eladásából igyekezett pénzhez jutni, az adásvételi tárgyalások azonban egyelőre nem sikeresek. Közben a Kodak számos pert is indított - egyebek között az Apple, a HTC Corp., a Samsung és a Fuji Film ellen -, kártérítéseket követelve szabadalmai megsértésére hivatkozva. A Samsung az utóbbi hónapokban már fizetett a Kodaknak 550 millió dollárt peren kívüli megállapodásban, de a Kodak azóta új jogsértést vélt találni.

A George Eastman - a tekercselt filmszalag feltalálója - által 1892-ben alapított Eastman Kodak Company az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilmpiacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka. A bajok az 1990-es évek vége óta sokasodnak, mióta a digitális fényképezés kiszorítja a filmet. A Kodak utoljára 2007-ben könyvelhetett el profitot. A Kodak legendás filmjét a Kodachrome-ot 2011-ben használták utoljára. A Kodachrome az analóg technika egyik jelképe volt; megszűnése egy korszak végét zárta le szimbolikusan.