A nyaralást is megdrágítja a mostani gyenge forint

Vágólapra másolva!
A magas euróárfolyamot 10 százalékos áremeléssel ellensúlyozták az utazási irodák a téli szezonban. Az előlegek kifizetése miatt pedig a nyári utazások ára akkor is emelkedhet, ha addig erősödne a forint.
Vágólapra másolva!

Az utazási irodák 8-10 százalékkal emelték áraikat az idei téli szezonban a gyenge forintárfolyam miatt, bár a nyári szezonról még nincs pontos adat, várhatóan azok az utak is drágábbak lesznek az előző éviekhez képest - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője, az OTP Travel ügyvezető igazgatója.

Molnár Judit közölte, egyelőre nem tudni pontosan, hogy az utazási irodák hogyan alakítják nyári áraikat, szerinte 310-320 forintos euróárfolyammal számolnak majd. Számos előleget kell kifizetniük külföldi partnereiknek, így ha nyáron esetleg erősödni tud is a forint, az irodák nagy valószínűséggel nem fogják csökkenteni áraikat.

A forint gyengülése miatt emelhetik áraikat az utazási irodák az indulás előtti 20. napig. Az utasok 8 százalékos emelésig kötelesek elfogadni a drágulást, ennél nagyobb mértékű áremelés esetén azonban indoklás nélkül elállhatnak a szerződéstől. Visszautasíthatják az utasok a 8 százalékos emelést is, de akkor a kötbérfizetés szabályai vonatkoznak rájuk.