Csődvédelem alá került a Malév

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság csütörtökön csődvédelem alá helyezte a Malévot, rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki mellé, és rendkívüli moratóriumot rendelt el. Ez azt jelenti, hogy a légitársaság a vagyonfelügyelő hozzájárulása nélkül kifizetést nem teljesíthet, illetve a Malévval szembeni végrehajtások szünetelnek.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság február 2-án végzést hozott a Malévot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtök reggel.

A jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet. Hozzájárulása nélkül a Malév a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet. A vagyonfelügyelő a jóváhagyást attól teszi függővé, hogy a légitársaság kiemelt tevékenységének folytatásához, üzemszerű működéséhez szükség van-e az adott kifizetésre.

A rendkívüli moratórium alapján pedig a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a biztosítékok jogszabály szerint nem érvényesíthetők. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el. A légitársaság hatósági engedélyeinek hatálya automatikusan meghosszabbodik.

Mint arról beszámoltunk, a kormány hétfőn rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t. Az NFM közleménye szerint a kormány ezen túl további lépéseket tett annak érdekében, hogy a légitársaság utasai biztonságban legyenek: "megteremtette a pénzügyi fedezetet ahhoz, hogy a légitársaság egy esetleges, elkerülhetetlennek bizonyuló leállás napján és az azt követő három napban képes legyen gondoskodni utasai célba juttatásáról".