Maradhatunk bóvli az IMF-megállapodás után is

Vágólapra másolva!
A IMF/EU-megállapodás helyett a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságot hangsúlyozta a magyar adósságbesorolásról beszélve a Standard & Poor's európai besorolási igazgatója egy szerdai konferencián. Az S&P decemberben minősítette le a bóvli kategóriába Magyarországot.
Vágólapra másolva!

A Standard & Poor's számára a magyar államadós-osztályzat kialakítása szempontjából a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság a fő tényező - hangzott el a nemzetközi hitelminősítő által az európai és az amerikai adósbesorolások idei kilátásairól szerdán rendezett londoni szemináriumon.

Az MTI kérdésére, hogy az IMF/EU-megállapodás majdani létrejötte nyomán javulhat-e Magyarország adósosztályzata, Frank Gill, az S&P európai szuverén besorolásokért felelős igazgatója azt mondta, hogy egyelőre "túl korai lenne" a két kérdés összekapcsolása. Gill szerint az IMF-programhoz "jelentős" előzetes feltételrendszer járul majd, amelyet teljesíteni kell, mielőtt "bármilyen pénzösszeget folyósítanának".

Az S&P vezető szakértője szerint a finanszírozási igények szempontjából tekintve, abszolút értelemben Magyarországnak nem kell nagyon nagy összegű finanszírozási forrás. Osztályzati szempontból "számunkra a kérdés inkább a gazdaságpolitika kiszámíthatósága" - fogalmazott a Standard & Poor's európai besorolási igazgatója.

Az S&P néhány hete a már nem befektetési ajánlású "BB plusz" szintre sorolta vissza a magyar államadós-osztályzatot. A leminősítésről itt olvashat bővebben.