A Fidesz még nem akar végszavazást a dohánytörvényről

Vágólapra másolva!
A Fidesz kérni fogja, hogy a parlament plenáris ülése vegye le a napirendről a szavazást a dohánytermékek kereskedelmét szigorító törvényjavaslatról. A kormánypártok megosztottak a kérdésben, jogászok szerint a törvény mostani változatában több hiba van.
Vágólapra másolva!

A korábbi tervekkel szemben nem szavaznak hétfőn a képviselők a dohánytermékek kereskedelmét szigorító törvényjavaslatról. A parlament alkotmányügyi bizottságában hétfő délelőtt levették a napirendről a tervezet zárószavazásának előkészítését. Salamon László, a testület KDNP-s elnöke azt mondta, a Fidesz kérni fogja, hogy a parlament plenáris ülése is vegye le napirendről a szavazást.

A Napi Gazdaság hétfői számában azt írta, hogy a kormánypártok megosztottak a cigarettakereskedelem monopolizálásáról szóló jogszabállyal kapcsolatban. Ha elfogadnák a jogszabályt, Magyarországon lenne a legszigorúbb a dohánytermékek kereskedelme. Jogászok szerint azonban a törvény a jelenlegi formájában több hibát tartalmaz, a rosszul körülírt monopóliumból pedig komoly makro- és mikrogazdasági kár keletkezhet.