Hatodik éve zuhan az építőipar

2012.02.15. 9:54

Némi reményt jelent az építőipar számára, hogy decemberben 10 százalék fölött növekedett az ágazatban megkötött új szerződések volumene, de a jelenlegi trend továbbra is az iparág visszaesése, amely 2006 óta tart.

2006 óta esik vissza az építőipar, a trend 2011-ben sem tört meg. Tavaly 7,8 százalékkal volt alacsonyabb az ágazat termelése, mint egy évvel korábban. Az építőipari vállalkozások hatodával kevesebb mértékű új szerződést kötöttek az évben - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Éves összehasonlításban legutóbb 2005-ben tudott növekedni az építőipar, azóta különböző mértékben minden évben visszaesett. 2011 végére 36 százalékkal volt kisebb az ágazat kibocsátása, mint 2005-ben.

Az építőipar 2011-es visszaesésében mindkét építmény-főcsoport gyengesége szerepet játszott: az épületek építése 11,3 százalékkal, az egyéb építményeké (például út, vasút) 3,8 százalékkal esett vissza. A KSH szerint az épületek visszaesését a lakásépítések és nagyberuházások elmaradása okozta, az egyéb építmények visszaesést azonban mérsékelte az előző évi rendkívül alacsony szint mellett a második félévben tapasztalt út- és vasútépítési munkák növekedése.

Ezt mutatják a decemberi adatok is: az épületeknél 11 százalékos a visszaesés decemberben az előző év azonos időszakához képest, az egyéb építményeknél viszont 12,5 százalékos a bővülés. Összességében mégis visszaesett az építőipar decemberben is.

Némi reményt adhat az ágazatnak, hogy az új szerződések volumene mindkét főcsoportban 10 százalék fölött bővül, ami a következő időszak megrendeléseire ad támpontot. A már meglévő szerződésállomány viszont még így is 42,5 százalékkal esett vissza decemberben az egy évvel korábbihoz képest. Az építőipari termelői árak eközben 2011-ben 2,2 százalékkal emelkedtek 2010-hez képest. Ez infláció alatti emelkedést jelent.