Hétfőn döntenek az újabb görög hitelről az uniós pénzügyminiszterek

Vágólapra másolva!
Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben közölte, hogy még dolgozni kell a programon, de hétfőn eldőlhet, hogy megkaphatja-e Görögország a 130 milliárd eurós hitelcsomagot.
Vágólapra másolva!

Hétfőn hoznak döntést az euróövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) a Görögország támogatására szánt újabb nemzetközi hitelprogramról - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke szerdán Brüsszelben.

A miniszterek telefonos konferenciája után kiadott közleményében a luxemburgi kormányfő kifejtette: a hátralévő időben még dolgozni kell a program gyakorlatba ültetésének ellenőrzését biztosító mechanizmuson, illetve annak garantálásán, hogy a végrehajtásnál az adósságszolgálat nyer abszolút elsőbbséget.

A szerdai különtanácskozás elsősorban a hétfői "rendes" Eurogroup-ülés előkészítését szolgálta, benne kiemelten a 130 milliárd eurós, második mentőcsomag jóváhagyásának kérdésével.

Juncker bejelentette, hogy Görögország szerdán részletezte terveit annak a 325 millió eurós többlet-megtakarításnak az elérésére is, amelyet a miniszterek legutóbbi találkozójukon kértek tőle.

A Reuters forrásai szerint felmerült az is, hogy a görög választásokig, vagyis legalább áprilisig elhalasztják a 130 milliárd eurós mentőcsomag következő részletét. Az uniós pénzügyminiszterek szerint a görög politikai elit nem elég elkötelezett az előírt költségcsökkentés iránt, és láthatóan nem akarja bevezetni a népszerűtlen intézkedéseket.