Cséfalvay: A kormány intézkedései erősítették a forintot

Vágólapra másolva!
Hamarosan megkezdődhetnek és áprilisban le is zárulhatnak a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel egy biztonsági védőhálóról - mondta egy lengyel lapnak a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán szerint a forintot nem csak a kormány retorikája, hanem az átalakítások is erősítették.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával a magyar gazdaság helyzetéről és a bevezetett átalakításokról közölt interjút a két vezető lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza és a Rzeczpospolita hétfői száma.

A Gazeta Wyborcza-interjúban Cséfalvay Zoltán az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben hangsúlyozta: nem célja a kormánynak a központi bank függetlenségének korlátozása, a jegybank pedig független, az volt, és az is marad. Az államtitkár szerint most, hogy a kormány válaszolt az uniós kifogásokra, már megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val. Hozzátéve, hogy hasonló pénzügyi biztosítékkal egyebek közt Lengyelország is rendelkezik.

Cséfalvay elmondta, hogy a bankadó és más válságadók bevezetésére a magyar gazdaság versenyképességét növelő reformok véghezviteléhez volt szükség. Az átalakításokat részletezve elsősorban a munkaerőpiac rugalmassá tételét említette. Az egykulcsos adóról elmondta, hogy a legális munkát hivatott támogatni, így az állami bevételek is várhatóan nőni fognak.

A Rzeczpospolita napilapnak adott interjúban az államtitkár azt mondta, hogy várhatóan március végén vagy áprilisban megköthető a megállapodás az EU-val és az IMF-fel, ami egy biztonsági hálót hozna létre a magyar gazdaság számára, és csökkentené a kötvények hozamát.

A forint erősödéséről szóló kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy azt nemcsak a kormány retorikájának módosítása eredményezte, hanem a bevezetett átalakítások is. Véleménye szerint Görögország példája azt bizonyítja, hogy a reformok hiányának recesszió a következménye, ezért Magyarország nemcsak a költségvetés stabilitására, hanem a gazdasági növekedésre is épít, támogatja a vállalkozókat, és csökkenti a bürokráciát.