A román közlekedési minisztérium kártérítést követel a Vegyépszertől

Vágólapra másolva!
A román fél szerint elfogadhatatlan, hogy novemberben leállt a kolozsvári terelőút építése, és az elkészült szakasz egy része is megrongálódott. A Vegyépszer több mint háromszáz román alvállalkozó céggel szemben maradt adós.
Vágólapra másolva!

A román közlekedési minisztérium jogi úton fog kártérítést követelni a Vegyépszer által Romániában el nem végzett útépítések, valamint a csak részlegesen befejezett útszakaszok megrongálódása miatt - közölte kedden közleményben a román közlekedési minisztérium.

Alexandru Nazare román közlekedési miniszter Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövettel találkozott, és kifejtette ez ügyben a román fél elégedetlenségét. Nazare szerint elfogadhatatlan, hogy a kolozsvári terelőút építése novemberben leállt, és az elkészült szakasz egy része megrongálódott. Tavaly ugyanis a terelőút egyik megépített szakasza földcsuszamlás miatt megrepedt.

A miniszter szerint a Vegyépszer csődhelyzete miatt leállt munkálatok, valamint a román alvállalkozók ki nem fizetése a román állam és infrastruktúra-fejlesztő vállalatok számára elfogadhatatlan anyagi károkat okozott.

A román fél azért is szemrehányást tett, hogy a DN 66 jelzésű országút Rovinari és Bumbesti Jiu közötti szakaszának rehabilitálására a Vegyépszerrel megkötött szerződés felbontása nyomán egy magyar bank "nem hiteles technikai okokra" hivatkozva megtagadta kifizetni a minőségi garanciát. Ez ügyben már megtették az első jogi lépéseket.

Füzes Oszkár az MTI-nek kedden elmondta: tudomásul vette a miniszter közlését, és jelezte neki, hogy továbbítja az ügyben érintett magyar cégeknek. Az Evenimentul Zilei című napilap hétfőn azt írta, hogy a Vegyépszer több mint háromszáz román alvállalkozó céggel szemben maradt adós.

A Vegyépszer tavaly májusban kért csődvédelmet, hogy megoldást találjon a hitelezői igények kielégítésére. Októberben a hitelezők elfogadták a csődvédelmének meghosszabbítását, így a társaságnak további egy éve van arra, hogy rendezze pénzügyi helyzetét.