A Tesco már tárgyal az Erzsébetről

Cafeteria, kafetéria, fizetésen kívüli juttatás, Erzsébet-utalvány, meleg és hideg ételek vásárlására
Vágólapra másolva!
Korábban tárgyalni sem ültek le, az uniós vizsgálat elindulásával most legalább már idáig eljutott a Tesco az Erzsébet-utalványt kibocsátó üdülési szolgálattal. Az áruházlánc szerint hamarosan lehet majd fizetni a jegyekkel náluk is, ha sikerül megállapodni.
Vágólapra másolva!

"A Tesco a kormánnyal nem, de az Erzsébet-utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálattal folytat egyeztetéseket az utalvány elfogadásáról. Reméljük, hogy a tárgyalások eredményesek lesznek, és hamarosan a Tescóban is lehet majd fizetni velük" - mondta a Világgazdaságnak Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.

A NÜSZ eddig egyetlen külföldi tulajdonban lévő áruházlánccal sem kötött szerződést, a magyar tulajdonúakkal azonban már tavaly év végén. Ráadásul korábban még tárgyalni sem tudtak a hiperláncok a szolgálattal. A másik kifogás az volt, hogy míg a magyar láncok 3 százalékos jutalék fejében fogadhatják el a jegyeket, a külföldi láncoktól 6 százalék körüli árat kérnek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az [origo]-nak azt mondta, tudomása szerint "a kibocsátó fentről kapott utasítást arra, hogy ne állapodjon meg a hiperláncokkal". A NÜSZ igazgatója azonban egy konferencián azt mondta, nem kapott ilyen utasítást.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az Európai Bizottságnál bepanaszolták a magyar cafeteriarendszer változásait, mivel azt diszkriminatívnak tartják. Hivatalosan nem tudni, hogy ki a panasztevő, de a külföldi élelmiszerláncok és az étkezési jegyek piacát eddig uraló külföldi kibocsátók a változások fő ellenérdekeltjei.

Chantal Hughes, az Európai Bizottság illetékes szóvivője azt mondta, a szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja a szervezet. Szerinte a korlátozásokat még közérdekre hivatkozva sem lehet alkalmazni olyan mértékben, hogy annak diszkriminatív hatása legyen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn reagált a vizsgálat bejelentésére. Szerintük a hazai cafeteriarendszerrel nincs baj, mert a Széchenyi-pihenőkártya piacán verseny van (jelenleg az OTP, az MKB és a K&H Bank bocsát ki SZÉP-kártyát), az Erzsébet-utalványt pedig szociálpolitikai eszköznek tekintik. A minisztérium érvelése szerint az utalvány működése hasonló az üdülési csekkéhez, amely ellen a bizottság soha nem emelt panaszt.