Még több devizahitelesnek segítene a Fidesz

végtörlesztés, devizahitel, lakáshitel, bankfiók
Vágólapra másolva!
Heintz Tamás javaslata felrúgná a kormány és a Bankszövetség közötti egyezséget. Rogán még több embert vonna be a fix árfolyamon történő devizahitel-törlesztésbe.
Vágólapra másolva!

Ma zárja le a parlament az árfolyamrögzítésről szóló törvényjavaslat általános vitáját, két kormánypárti javaslat érkezett délelőtt 11 óráig. (A törvényjavaslatról bővebben itt olvashat.)

Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes vezetője Németh Zoltánnal közösen jegyzi azt a módosító indítványt, amely kibővítené az árfolyamrögzítésben részt vevők körét. A kormány javaslatában az áll, hogy azok léphetnek be a fix árfolyamon való devizahitel-törlesztést maximum öt évig, legfeljebb 2017 júniusáig lehetővé tevő rendszerbe, akik maximum 30 millió forint értékű ingatlant vásároltak. Rogánék azonban azt akarják, hogy a folyósított hitel forintban mért összegének felső határát állapítsák meg 30 millió forintban, a lakás értéke ne legyen korlátozó tényező. Így például már az is élhetne az árfolyamrögzítéssel, aki a 60 milliós lakását fele-fele arányban vásárolta hitelből és saját pénzből.

Heintz Tamás fideszes honatya pedig a jenben eladósodottaknak kedvezne. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat 2,5 forintban állapítaná meg a havi törlesztőrészlet kiszámításánál használható fixált árfolyamot, Heintz ezt - a végtörlesztésnél már alkalmazott - 2 forintra vinné le.

Az csak március közepén, a törvényjavaslat zárószavazásakor derül ki, hogy ezekből mit fogad meg a parlamenti többség. Mindenesetre Heintz ötlete felrúgná a kormánynak a Bankszövetséggel decemberben kötött megállapodását. (A jegyzőkönyv itt olvasható.)

A törvényjavaslat általános vitáját ma lezárja az Országgyűlés, ennek végéig lehet a módosító javaslatokat beterjeszteni, de aztán a jövő héten, a részletes vita idején újra megnyitják a lehetőséget újabb módosítások, a kapcsolódó indítványok benyújtására. Március 5-én tartják az addig összegyűlt módosító indítványokról a szavazást, rá egy hétre pedig a zárószavazást.