Kínába látogat májusban Orbán Viktor

2012.03.06. 10:18

A kormány áttörésre számít a kínai-magyar kapcsolatok terén - írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor májusi látogatásán aláírhatják az első szerződéseket, amelyeket a magyar cégek kínai befektetését segítő, egymilliárd eurós hitelkeretből finanszíroznak majd.

Kínába látogat májusban Orbán Viktor. A tervek szerint ekkor írják alá az első olyan szerződéseket, amelyeket a magyar cégek kínai befektetését segítő, egymilliárd eurós hitelkeretből finanszíroznak majd - írja a Magyar Nemzet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Hidvéghi Balázs a lapnak elismerte, a kormány adós a Kínával kapcsolatos, korábban várt eredményekkel, de a stratégiaváltásnak köszönhetően szerinte most áttörésre lehet számítani a gazdasági kapcsolatok terén.

Ven Csia-pao kínai kormányfő tavaly júniusban járt Magyarországon európai körútja részeként. Akkor tizenkét megállapodást írtak alá. A találkozó elérése az Orbán-kormány egyéves munkájába került, huszonnégy év után először járt itt a kínai állam vezetője.