Kikerülhet a törvényből az ingyenbérlet

Vágólapra másolva!
Két fideszes képviselő javaslata értelmében a kormány rendeletben fogja szabályozni a munkába járással összefüggésben az utazási költségtérítést. Korábban a munkáltatók úgy ítélték meg, hogy a legalább 86 százalékos költségtérítéssel rájuk terhelik a közlekedési társaságok finanszírozásának gondjait.
Vágólapra másolva!

Rendeletben szabályozná a kormány a munkába járás költségtérítésének szabályait - derült ki Fónagy János és Völner Pál fideszes képviselők törvénymódosító javaslatából csütörtökön. Így azt is, hogy kik lesznek jogosultak, hogyan kell számítani a költségtérítést, miket lehet elszámolni.

A törvényjavaslat eredeti szövege szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló részére a munkába járáshoz a közszolgáltatásban részt vevő helyközi mellett a helyi közlekedési eszköz igénybevételéhez szükséges bérlet vagy menetjegy árának legalább 86 százalékát is. Ez azt jelentené, hogy a cégeknek több ezer forintot kellene pluszban kifizetniük a dolgozók számára - ezt a munkaadói szervezetek elfogadhatatlannak találták.

A javaslat ezt úgy módosítja, hogy a munkáltató a munkavállaló személyszállítási közszolgáltatás igénybevételével történő munkába járásának költségeihez utazási költségtérítést nyújt, ennek részleteit a kormány rendeletben szabályozza majd. Vagyis véglegesen nem szűnt meg a cégek számára az a fenyegetettség, hogy plusz kiadásokkal számoljanak, csupán a törvény szóvegéből kerülhet ki, és a kormány később dönthetne. A két képviselő módosító javaslata szerint kikerül a törvény szövegéből az, hogy milyen hatályú munkavállalói jogviszonyra terjed ki a munkáltatói költségtérítés, illetve annak meghatározása is, hogy mi minősül munkába járásnak, illetve hétvégi hazautazásnak.

A hatályos kormányrendelet jelenleg a hétvégi hazautazás költségének legalább 86 százalékára, de maximum 30 ezer forintra vonatkozik, nem a mindennapi munkába járásra. A költségtérítési kötelezettséget a mostani javaslat szerint kiterjesztenék általános, helyi és helyközi utazásra, valamint a felső korlátot eltörölnék, illetve a jegy vagy bérlet árának legalább 86 százalékát a munkáltatóra terhelnék a helyi közlekedés esetében is.

Százezres többletköltséget jelentene egy évben munkavállalónként

A két képviselő indoklásként azt írta, hogy a módosítás hatására az idén a munkáltatói költségtérítés szabályai nem változnak, miközben a törvényjavaslatban szereplő egységes jegy- és bérletrendszer bevezetése esetén az érintettek bevonásával lehetőség nyílik a munkáltatói költségtérítés rendszerének átfogó felülvizsgálatára.

Korábban a munkaadók úgy ítélték meg, hogy a legalább 86 százalékos költségtérítéssel rájuk terhelik a közlekedési társaságok finanszírozásának gondjait, s akár egymillió munkavállaló utazási költségeit kell átvállalniuk azzal, hogy a közösségi közlekedés igénybevétele esetén a helyközi mellett a helyi járatokon történő utazás költségeit is fizetniük kell.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára korábban elmondta, ha a munkáltatóknak a dolgozók helyi közlekedési költségeinek 86 százalékát is fizetniük kell, akkor ez például egy budapesti vagy a fővárosba dolgozni járó munkavállaló esetében évi 100 ezer forintos többletköltséget is jelenthet, de más nagyvárosokban is pluszterhet jelent a munkaadóknak.