Kitart Hernádi korrupciós vádja mellett egy horvát tanú

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is vallomást tett a horvát bíróságon az az üzletember, aki korábban többször is azt állította, hogy a Mol le akarta fizetni Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.
Vágólapra másolva!

A vesztegetéssel vádolt volt horvát miniszterelnök, Ivo Sanader perének tárgyalásán azt vallotta egy tanú: Sanader arra kérte, hogy szervezze meg 10 millió euró beszedését a magyar Moltól tanácsadói szolgáltatások címén - számol be az esetről a Bloomberg.

Robert Jezic üzletember azt mondta, hogy 5 millió euró 2009 júniusában érkezett ciprusi cégeinek svájci számlájára. Mint mondta, Sanader a 2009 júliusi lemondása után arra kérte, hogy a második részlet kifizetését már állítsa le. "Megnézve a pénz útját, csak arra tudtam következetni, hogy az a Moltól jött" - fogalmazott Jezic a bíróságon.

Ivo Sanader és a Mol korábban már többször tagadta a vádakat. Sanader ügyvédje csütörtökön azt mondta a bíróságon, hogy az a pénz, amiről Jezic beszélt, éppen annak vegyipari vállalata kapta orosz cégektől. Az ügyvéd szerint Jezic azért vádolja Sanadert törvényszegéssel, hogy magát mentse, ugyanis őt is vizsgálja a horvát korrupcióellenes hivatal.

A horvát ügyészség azzal gyanúsítja Sanadert, hogy tízmillió eurós kenőpénzt fogadott el Hernádi Zsolttól, a Mol vezetőjétől, cserébe azért, hogy a Mol 2009-ben átvehesse az általa ötven százalékosnál kisebb részben birtokolt INA horvát energiavállalat irányítását.

A horvát államügyészség 2011. júniusi jogsegélykérelmében a Mol Nyrt. igazgatósága elnökének gyanúsítottkénti kihallgatását kezdeményezte a magyar legfőbb ügyészségnél, mivel az adataik szerint két ciprusi bejegyzésű gazdasági társaság 2009 júniusában - egy svájci bejegyzésű társasággal kötött tanácsadói szerződéseik útján - 10 millió euró vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanadernek.

A Központi Nyomozó Főügyészség január végén bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. A magyar ügyészség szerint a vesztegetési ügy ciprusi szerződései nem kötődnek sem a Molhoz, sem annak vezetőihez vagy képviselőihez.

Tavaly decemberben a Heti Válasz azt írta, hogy bár a zágrábi ügyészség váltig állítja, hogy Hernádi Zsolt két ciprusi társaságon keresztül megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a limasszoli "kenőcégeket" az orosz Gazprom ellenőrzi. A Gazprom a Heti Válasz cikkére reagálva közleményt adott ki, amely szerint az orosz gázipari vállalatnak nincs köze az újságban leírtakhoz. A cikkben említett társaságok 2011 októberében csatlakoztak a Gazpromhoz, ezért a cég semmilyen felelősséget nem vállal a két társaság korábbi tevékenységéért.