A banki ügyletek megadóztatását sürgeti kilenc uniós tagország

végtörlesztés, devizahitel, lakáshitel, bankfiók
Vágólapra másolva!
A pénzügyi tranzakciókat terhelő különadó közösségi szintű bevezetését sürgeti az Európai Unió kilenc tagállama. Németország külön tervezetet is kidolgoz, amely szerint az adót valamennyi pénzügyi műveletre, így a részvény- és kötvényügyletekre, devizapiaci műveletekre és valamennyi úgynevezett származtatott pénzügyi termékkel végzett műveletre is ki kellene vetni. 
Vágólapra másolva!

Levélben fordult az Európai Unió soros uniós elnökséget ellátó Dániához kilenc uniós tagállam pénzügyminisztere, sürgetve, hogy Brüsszel gyorsítsa fel a pénzügyi műveletek után kivetni tervezett, úgynevezett tranzakciós díjról szóló tárgyalásokat - írta a Der Spiegel vasárnap.

A német hírmagazin szerint egyebek között Németország, Franciaország és Olaszország szorgalmazza az új adónem mihamarabbi bevezetését. A Margrethe Vestager dán pénzügyminiszternek címzett levél szerint a tranzakciós adót az EU valamennyi tagállamában egyszerre kellene kivetni. "Üdvözölnénk, ha az elnökség felgyorsítaná a tárgyalási folyamatot" - hangsúlyozták a levélírók, akik szerint az év közepére le kell zárni az egyeztetéseket.

Berlin egy külön tervezetet is kidolgoz, amely az Európai Bizottság (EB) tavalyi előterjesztésénél szélesebb körű adóztatást javasol. A német elképzelés szerint az adót valamennyi pénzügyi műveletre ki kellene vetni, így a részvény- és kötvényügyletekre, devizapiaci műveletekre és valamennyi úgynevezett származtatott pénzügyi termékkel végzett műveletre is.

Az EB tavaly szeptemberben bemutatott javaslata a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra vonatkozik, az adót akkor kellene megfizetni, ha a tranzakcióban részt vevő felek közül legalább az egyik székhelye az Európai Unióban van.

Az adó minimális mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciós érték 0,1 százaléka, származtatott termékek adásvételénél pedig 0,01 százalék. A tagországok magasabb adókulcsot is megállapíthatnának a brüsszeli javaslat szerint. A 2014-ben bevezetendő új adóra azért van szükség, hogy a pénzügyi szektor is részt vegyen a válságkezelés terheiből - érvelt a bizottság.