Bezár az 1-es terminál a Liszt Ferenc reptéren

2012.03.14. 7:43
A Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni a Budapest Airport szerint.

A forgalom csökkenése miatt bezárják a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálját - erősítette meg az [origo] kérdésére a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, a Lánchíd Rádió korábbi értesülését. 

Hardy Mihály azt mondta, a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit, az üzleteket működtető vállalkozókat is.

Elmondta azt is, hogy a jelenlegi fel- és leszállóforgalmat a 2-es terminál bőven ki tudja szolgálni. A szóvivő szerint a forgalomcsökkenés kétségkívül a Malév csődjének köszönhető. Arra a kérdésre, hogy ha lenne új nemzeti légitársaság, újranyithatna-e a terminál, Hardy Mihály azt válaszolta, ennek most nincs realitása.

Az [origo] információi szerint három különböző koncepció is készült egy új Malév létrehozására, de befektetőt még nem sikerült találni. Az idő fogy, és egyre kisebb az esélye annak, hogy bárki is 10-15 milliárd forintot vagy akár többet költene egy új nemzeti légitársaságra.

Vízy András, a repülőtér hivatalos utasszállítást ellátó szolgáltató, a Főtaxi szóvivője az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést még nem kaptak az 1-es terminál bezárásáról, a sajtóból értesültek a hírről. Kiemelte: a Főtaxi forgalmát nem befolyásolja a változtatás, hiszen az eddig három terminálra érkező utasmennyiség, most két terminálra - 2A és 2B - fog megérkezni. Utasforgalmuk 15-20 százaléka használta az 1-es terminált.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke az MTI-nek elmondta: a Malév kiesése forgalomkiesést okozott a cégnek, a repülőtérről a városba történő beszállítások 20-25 százalékkal estek vissza.