Járatritkításokkal próbálkozik újra Fellegi az IMF-nél

Vágólapra másolva!
Két hónappal ezelőtt járt Washingtonban Fellegi Tamás, és akkor mindenkivel találkozott, aki foglalkozik Magyarországgal az IMF-en belül. Azóta semmit sem haladt az IMF-tárgyalások ügye, most újra Washingtonban tárgyal a miniszter.
Vágólapra másolva!

A látogatásról keveset tudni, maga Fellegi szűkszavúan csak annyit mondott egy múlt heti konferencián, hogy ezen a héten Washingtonba látogat. A Valutaalap budapesti képviseletének vezetője, Irina Ivascsenko pedig úgy nyilatkozott, hogy a találkozó informális lesz, amelyen megvitatják a közelmúlt magyarországi fejleményeit.

Még mindig a feltételeknél tartunk

A kapcsolat felmelegítése a magyar kormány érdekében állhat. Azon az ominózus január eleji egyeztetésen semmilyen engedményt nem sikerült kicsikarnia Felleginek. A vezérigazgatóval folytatott megbeszélés után az IMF részéről kiadott közleményből kitűnt, hogy az IMF a hiteltárgyalások elkezdését is feltételhez kötötte. Lagarde attól tette függővé a tárgyalások megkezdését, hogy mikor látnak kézzel fogható lépéseket, amelyek bizonyítják a kabinet gazdasági stabilitáshoz szükséges politika melletti elkötelezettségét.

Brüsszel eközben három kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen, és azt is jelezte, hogy a jegybanktörvény kért módosítása nélkül nem is ül le tárgyalni a kormánnyal az esetleges hitelről. Márpedig Orbánék nem teljesítik az EU minden kívánságát, a jegybankelnök esküjében és a fizetésében nem hajlandók engedni, lényegében december közepe óta megy erről a huzavona.

A kormány levelet vár

Nem látszik értelme annak, hogy a magyar kormány további írásos anyagot várjon, amely a tárgyalások elindításának előfeltételeit veszi sorra - ahogyan azt többször is hangsúlyozta Christine Lagarde. Volt már sok olyan szakértői és vezetői szintű, informális és hivatalos megbeszélés a három fél között, hogy a magyar kormány tisztában lehessen azzal, mit is kell tennie ahhoz, hogy egyáltalán leüljenek vele a tárgyalóasztalhoz.

Mindenestre Fellegi a múlt héten üdvözölte, hogy a bizottság végre írásba foglalja fenntartásait a mostani jegybanktörvényről és más problematikus ügyekről, így világos lesz a magyar fél számára is, hogy mit kell tennie. Fellegi sajtóirodája egyelőre nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy már a kormány birtokában van-e a várva várt levél.

A kormányzati kommunikáció miatt alakult ki az a kép egyre több befektetőben, mintha a kormány az időhúzásra játszana, és nem is olyan sietős neki a hiteltárgyalások elindítása. A mostani látogatás vélhetően demonstrálni hivatott azt a fajta kormányzati elköteleződést a hitel megszerzése mellett, amelyet az elmúlt hetekben feltűnően erősen kommunikálnak.

Fellegi tud mit vinni

Akad azonban néhány ügy, amely elnyerheti az IMF tetszését. A tömegközlekedés régóta halogatott mély átalakításának kezdetét jelentheti egyrészt a személyszállítási törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, amely közlekedési cégek költségvetési támogatását is visszanyesné, és lehetővé tenné, hogy az alacsony kihasználtságú vasútvonalakon a mostaninál kevesebb vonat közlekedjen.

A napokban pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rukkolt elő az új vasúti terveivel, amely igencsak megritkítaná a vonatokat, több száz járat állhat le áprilistól.

Vélhetően ezt fogja Fellegi kidomborítani Washingtonban. Az IMF azonban aligha mond mást, mint eddig: ő arra vár, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság között simuljanak el az ellentétek. Évek óta az a gyakorlat, hogy amikor egy EU-tagország külső segítséget kér, akkor az Európai Bizottság és az IMF kéz a kézben tárgyal vele.