Elkészültek a spórolási javaslatok a minisztériumoknál

Vágólapra másolva!
A múlt heti határidőig mindegyik minisztérium megtette javaslatait a kiigazításokról. A BKV-t, a gyógyszerkasszát és az útdíjat érintő tervekről hamarosan dönt a kormány - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Mindegyik minisztérium megtette javaslatait a költségvetési kiigazításokról a múlt heti határidőig, a kormány a következő ülésein dönt a tervekről - írta a Világgazdaság.

A lap emlékeztet, hogy a kormány összeg említése nélkül februárban szólította fel az érintett minisztériumokat: február 29-ig és március 14-ig nyújtsák be ötleteiket, hogyan spórolható meg pénz az idén és jövőre a fővárosi tömegközlekedés és a gyógyszerkassza átalakításával, valamint az elektronikus útdíj 2013. júliusi bevezetésével.

A Világgazdaság úgy tudja, a gyógyszerkasszáról több javaslat is a kormány elé került, részben azért, mert a januári adatok alapján az idei, a 2011-eshez képest százmilliárd forinttal csökkentett büdzsét sem sikerül tartani, részben azért, mert a megszorítások újabb variációi közül a kormány nem tartja elfogadhatónak azt, amelyik a betegek terheit növelné. Ilyen lenne például az, amely minden vényköteles orvosságra kiterjesztené a jelenleg a 100 százalékos támogatottságúaknál kötelező 300 forintos receptdíjat. Van olyan javaslat is, amely a készítmények támogatásánál vezetne be újabb szigorításokat, hogy mérsékeljék a pénzkiáramlást - írta a lap. Az idén 120 milliárd forintos megtakarítást plusz tíz, a jövő évre tervezett, ugyancsak 120 milliárdos spórolást pedig már negyvenmilliárddal fejelnék meg csak a gyógyszerkasszában.

A BKV finanszírozásáról a Főpolgármesteri Hivatal a Világgazdaság megkeresésére annyit közölt: a főpolgármester továbbra is tárgyal a kormány képviselőivel. Az idei állami támogatás, amelyet csökkentenének, 32,2 milliárdos, miközben a BKV-nak csak a jövő hét végéig 12,5 milliárdot kell visszafizetnie a bankjai felé.

Az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a lap az Index.hu korábbi információját idézi, amely szerint a díj teherautókra vonatkozna, és a megtett kilométer után kellene fizetni, eleinte 20 forintot, később akár ennek dupláját. A rendszer kiépítése 50 milliárdos tétel, az üzemeltetési költségekkel csökkentett bevétel pedig az első teljes évben csaknem 90 milliárd lenne.