Kivégzik az uzsorakölcsönöket

Vágólapra másolva!
Április elsején életbe lép a kamatplafon, de szó sincs arról, hogy ettől érdemben olcsóbbá váltak volna a hitelek. Nem tűntek el a különböző banki ajánlatok közötti óriási különbségek sem - derül ki a Bankometer friss felméréséből.
Vágólapra másolva!

A Bankometer a legolcsóbb és a legdrágább, 500 ezer forintos, hároméves futamidejű hiteleket vetette össze. Az elemzés szerint mind az adósra, mind a felhasználási célra vonatkozóan igen sokrétűvé vált a kínálat. Egyes bankok különböző minősítési kategóriákat állítanak fel, s annak alapján változik a hitel költsége. Mások a korábban általában alkalmazott szabályokhoz hasonlóan a rendszeres jövedelem érkezése, a csoportos beszedési megbízások száma és egyéb hasonló feltételek alapján alkalmaznak drágább, illetve olcsóbb eredményt hozó árazást.

Forrás: Bankometer
(A táblázatban csak azok az ajánlatok szerepelnek, amelyeknél a hitel igénylésének feltételei között nincsenek érdemi kikötések, s a kölcsön szabadon - cél meghatározása nélkül - felhasználható.)


Egyre több olyan személyi hitel jelent meg a bankok palettáján, ahol a folyósítás feltétele egyéb termék megléte, illetve igénylése (biztosítás, jelzáloghitel, pénztári tagság). Ez a jelenség egy ideje más banki termékeknél, például a sima bankbetéteknél is megfigyelhető, ahol folyamatosan egyre bonyolultabb kombinált termékekkel színesedik a kínálat.

Az áruhiteleknél magasabb a plafon

Az új szabályok szerint április 1-jétől a teljes hiteldíjmutató (thm) maximum 24 százalékponttal haladhatja meg a - jelenleg 7 százalékos - jegybanki alapkamatot. A kockázatosabb konstrukcióknál, hitelkártyáknál, áruhiteleknél a plafon a jegybanki alapkamat plusz 39 százalékpont, azaz 46 százalék.

Bár a bankok kínálatában korábban megtalálható volt az áprilistól élő plafonnál magasabb thm is, az ajánlatok döntő része ez alatt volt. A thm-plafon bevezetéséről szóló jogszabály elfogadásakor a szakemberek jelezték, hogy a szabályváltozás nem elsősorban a bankok kínálatában fog érdemi változás okozni.

Magánszemélyekre is vonatkozik

Sokkal fontosabb szerepe lesz a szabálynak a hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozásoknál, illetve a magánjogi szerződések terén, vagyis az uzsorakölcsönök visszaszorításában jelenthet komoly előrelépést. Az új jogszabályok ugyanis a magánszemélyek egymás közötti, továbbá a pénzintézetek magánszemélynek nyújtandó kölcsönei esetében is a jegybanki alapkamat plusz 24 százalékpontban maximálja április 1-jétől a thm mértékét.

Az uzsorakölcsönök elleni harcot segítheti az is, hogy a Polgári Törvénykönyvet is kiegészítették. A törvény kimondja, hogy az olyan magánjogi szerződés, amelyben a meghatározottnál magasabb hitelköltség szerepel, semmis. Így a jövőben lényegesen hatékonyabban lehet fellépni az uzsorakölcsönöket nyújtók ellen.

A Provident is elfér a plafon alatt

Az áprilistól élő kamatplafon a gyorskölcsönökre is vonatkozik, így például az ebben az üzletágban piacvezető Provident Zrt. kölcsöneire. A tipikusan kis összegű (maximum 250 ezer, átlagosan 100 ezer forintos), rövid futamidejű hitelek thm-je korábban akár több száz százalékos is lehetett, az éven belüli futamidő és a gyakori törlesztés ugyanis eltorzította a thm-képletet, az egyébként sem olcsó hitelek így ránézésre még drágábbá váltak. Az új szabályozásnak most több változtatással felel meg a Provident. A futamidőt átlagosan 10 százalékkal megnyújtották, a szolgáltatást pedig kettébontották: az ügyfél választhat a banki átutalás és az "otthoni szolgáltatás" között.

Ez utóbbi drágítja meg igazán a terméket, mivel a Provident kollégái hetente felkeresik az adósokat, hogy személyesen beszedjék az esedékes törlesztőt. Mivel azonban nem kötelező ezt a megoldást választani, a thm-képletet nem kell ezzel megterhelni, az otthoni szolgáltatás költsége csak a törlesztőrészletben jelenik meg. Egy konkrét példával élve: 100 ezer forintos 66 hétre nyújtott Provident-kölcsön thm-je most 44,2 százalék lesz, az ügyfélnek pedig hetente 1900 forintot kell banki átutalással törlesztenie, vagy pedig 3100 forintot, ha házhoz mennek a részletekért. A társaságtól származó információink szerint az ügyfelek nagy többsége továbbra is ragaszkodik az otthoni szolgáltatáshoz.