A GDP-t 0,2 százalékkal dobja meg a SZÉP-kártya

Vágólapra másolva!
A SZÉP-kártya az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban, és összességében 0,2 százalékkal növelheti a GDP-t. A kártyáért felelős miniszteri biztos azt mondta a Világgazdaságnak, hogy a korábbi rendszeren azért kellett változtatni, mert az adó kikerülését szolgálta.
Vágólapra másolva!

Körtvélyessy László szerint a SZÉP-kártya csak az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban egyaránt, a multiplikátor hatásokat figyelembe véve pedig ez 0,2 százalékkal növeli a GDP-t - mondta a kártya kibocsátásáért felelős miniszteri biztos a Világgazdaságnak.

Körtvélyessy László szerint a korábbi cafeteriarendszeren azért kellett mindenképpen változtatni, mert már a bért helyettesítette, így kizárólag az adó kikerülését szolgálta.

A miniszteri biztos az interjúban úgy fogalmazott: nagyon gyorsan eljöhet az idő, amikor egy világ végi kisvendéglőben is lehet majd SZÉP-kártyával fizetni. Szerinte nem volt szükséges kormányrendeletben előírni a három kibocsátó banknak, hogy mikorra kell átjárhatóvá tenniük az elfogadást. "Ha indulási feltételként szabjuk a közös POS-elfogadást, akkor ma sem lenne egyetlen SZÉP-kártyája senkinek" - mondta.

Körtvélyessy László arról is beszélt, hogy korábban az utalványok forgalmának több mint tíz százaléka volt az az összes jutalék és költség, amelyet a munkáltatók és az elfogadóhelyek a rendszer működtetéséért fizettek. A SZÉP-kártya esetén ez ma 1,5 százalék lehet. A miniszteri biztos szerint ez az összeg ott marad a turizmusban és a munkáltatóknál.

A miniszteri biztos azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az Erzsébet-utalvány előbb-utóbb elektronikus formában is megjelenhet.