Vágólapra másolva!
Tízmilliárd dollárért felvásárolná a Coty illatszergyártó az Avon kozmetikai céget - jelentette be hétfőn a többek között a Calvin Klein márkának is gyártó Coty. Az Avon nehézségekkel küszködik, de tulajdonosai nem akarják eladni.
Vágólapra másolva!

A Wall Street Journal amerikai üzleti lap internetes oldalán olvasható beszámoló szerint az ajánlat részvényenként 23,25 dollár, ami az Avon-papírok pénteki tőzsdei záróáránál húsz százalékkal magasabb. A New York-i tőzsde hétfői, nyitás előtti kereskedésében az árfolyam 24,25 dollárra ugrott, ami arra utal, hogy a részvényesek az ajánlat emelésében bíznak.

Az illatszergyártó közölte, az után döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza felvásárlási szándékát, miután a háttérben folyó, kimerítő tárgyalásokon nem sikerült eredményt elérni. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy nem készül ellenséges felvásárlásra.

Az Avon menedzsmentje hétfőn visszautasította az ajánlatot, mondván, az jelentősen alábecsüli a vállalat értékét. Egyúttal megerősítette, hogy továbbra is önállóan képzeli el a cég jövőjét, és kitart az új elnök-vezérigazgató keresése mellett.

A jelenlegi vezető, Andrea Jung távozását a múlt év végén jelentették be, miután az Avon harmadik negyedéves jelentésében katasztrofális eredmények szerepeltek. Tavaly harminc százalékkal esett az Avon-részvények értéke, és az S&P hitelminősítő BBB-re (két fokozattal a bóvli kategória fölé) rontotta le a cég osztályzatát.

A Coty elnöke, Bart Becht Jungnak írt leveléből kiderül, hogy egy hónappal ezelőtt a mostaninál részvényenként egy dollárral alacsonyabb volt a felvásárlási ajánlat. A levélben Becht nem titkolta, hogy a Coty számára egyebek mellett az Avon közvetlen értékesítési rendszere a vonzó.