Kövér: Mit akarnak, Harry Potter-kötetre tegyen esküt a jegybankelnök?

parlamenti különóra Kövér László házelnökkel 2012. február 20-án
Vágólapra másolva!
Kövér László, a parlament elnöke szerint nem a kormány hibás abban, hogy nem született megállapodás az IMF-hitelkeretről. Szerinte "más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon". A politikus úgy vélte, Magyarország számára a középosztály lecsúszása jelenti a legnagyobb veszélyt.
Vágólapra másolva!

"Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania" - mondta Kövér még az Országgyűlés elnökeként a Le Monde című vezető liberális francia napilapnak adott, kedden közölt nyilatkozatában.

A politikus botrányosnak tartja, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hiteltárgyalásokat politikai követelésekkel kötik össze. Kijelentette, "az igazságügyi kérdések nem érintik közvetlenül a gazdaságot". Kövér úgy fogalmazott, hogy "nem mi vagyunk azok, akik időhúzásra játszanak. Más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon, és talán azért, mert egy újabb mély pénzügyi válságra számítanak, amely rugalmasabbá tenné a magyar kormányt" - tette hozzá.

Joelle Stolz, az újság tudósítója emlékeztetett arra, hogy az IMF hivatalosan csak egy előfeltételt szab a tárgyalások megkezdéséhez, mégpedig a jegybank függetlenségét, amelyet illetően Magyarország most késznek mutatkozik lényegi engedményeket tenni. Az előzetes tárgyalások azonban még nem kezdődtek meg, és mindkét fél a másikat gyanúsítja időhúzással - tette hozzá Stolz.

A házelnök csodálkozott azokon, akiket felháborít, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének esküt kell tennie az új magyar alkotmányra - amely Stolz megfogalmazása szerint "nacionalista ideológiával van átitatva". "Mit akarnak, mire tegye le az esküt, a Harry Potter harmadik kötetére?" - kérdezett vissza. A házelnök szerint Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása. "Ez élet vagy halál kérdése" - fogalmazott Kövér László.