Minden a dollár erősödésére játszott

Vágólapra másolva!
A dollárt a közös európai pénzzel szemben mind az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mind az Európai Központi Bank (EKB) erősítette az elmúlt két napban. A Fed legutóbbi kamatdöntéséről szóló jegyzőkönyve alapján egyértelművé vált, hogy hiábavaló a mennyiségi lazítás harmadik körére (QE3) várni.
Vágólapra másolva!

A jegyzőkönyv kedd esti megjelenése után az euró/dollár árfolyam néhány perc alatt 1,333-ról 1,322-ig esett, majd tovább ereszkedett lefelé. (A Fed-közlemény a dollárral többnyire ellentétesen mozgó arany unciánkénti árát több mint 50 dollárral húzta le.)

A következő erős lökést Mario Draghi szolgáltatta: az EKB elnöke a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón - amely szerda délután fél 3-kor kezdődött - a közös pénzt használó blokk gazdasági kilátásait illetően "lefelé mutató", az inflációt illetően viszont "felfelé mutató" kockázatokról beszélt, és újra hangsúlyozta a költségvetési szigor melletti elkötelezettség fontosságát.

Kiemelte ugyanakkor az európai bankoknak nyújtott, a hitelezés élénkítését célzó hiteleszközök hasznosságát: az EKB decemberben 489 milliárd euró, februárban pedig további 530 milliárd euró értékben nyújtott alacsony kamatú hitelt az európai bankoknak. Az elnöki aggodalmak tovább gyengítették az eurót a dollárral szemben: a kurzus a sajtótájékoztató kezdete után néhány perccel már március 16. óta nem látott mélységben, 1,311-nél járt. Innen - nem túl meredeken, de - fölfelé indult, magyar idő szerint csütörtök reggel 1,315 magasságában járt.

EUR/USD

A BNP Paribas elemzői úgy vélik, a szerdai gyengébb spanyol kötvényaukció újra emlékeztette a piacot arra, hogy az eurózóna perifériáján még nincs vége a feszültségnek. A francia és a görög választások közeledtével egyre nyilvánvalóbbak a politikai kockázatok is. Mindezeket figyelembe véve a francia bank szakemberei megerősítették korábbi előrejelzésüket, amely szerint az euró/dollár árfolyam a második negyedév végére 1,28-ig süllyed.

Március közepét idéző magasságokba emelkedett szerdán a dollár/forint kurzus is. A Fed-bejelentés kedd este fél óra alatt 2 forinttal lökte meg az árfolyamot (223 fölé), és a hazai deviza dollárral szembeni gyengülése szerdán is folytatódott. Napközben akadtak kötések 225 fölött is, ahol utoljára március 15-én járt az árfolyam. Ebben a magasságban kezdte a kurzus a csütörtöki kereskedést is.

EUR/HUF

Az euró/forint árfolyam görbéjén "forradalmi" magasságokat ugyan nem, csupán ötnapos csúcsot láttunk, amikor szerdán (többször is) megfordult 296 magasságában. Csütörtök reggel a közös európai pénz valamivel több, mint 296 forintot ért.

USD/HUF

A hét utolsó napjai csendesnek ígérkeznek, nagypénteken több európai piac zárva lesz, de az USA-ból azért befut a hét legfontosabb adata a munkahelyek számának márciusi változásáról.