HSBC: Akár el is boldogulnánk IMF nélkül

Vágólapra másolva!
Magyarország rövid távon továbbra is finanszírozni tudja magát a jelenlegi csatornákon - vélik londoni felzárkózópiaci elemzők. Egyesek szerint az ország finanszírozása akár az IMF/EU-program nélkül is lehetséges lenne, bár így elvesznének az olyan előnyök, mint a forint potenciális erősödése vagy a jegybanki kamatcsökkentés lehetősége.
Vágólapra másolva!

Magyarország az első negyedév végéig az idei egész évi bruttó finanszírozási igény 28 százalékát teljesítette, ami nagyjából megfelel a célnak - közölte becslését a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön. Szerintük az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kihasználta javuló piaci kondíciókat, és erőteljes kibocsátásba kezdett, gyakran a meghirdetettnél több állampapírt értékesítve.

Azonban az idén Magyarország még nem jelent meg a nemzetközi tőkepiacon, és visszatérése a külső adósságpiacra nem is valószínű addig, amíg a nemzetközi hitelezők - különösen az EU - arra a megállapításra nem jutnak, hogy az ország teljesítette az új IMF/EU-program összes előfeltételét - vélik a Morgan Stanley londoni közgazdászai.

Egy másik nagy londoni befektetési bankcsoport, az HSBC közgazdászai elemzésükben azt írták, hogy a magyar gazdaságpolitikának eddig a küszöbönálló IMF/EU-megállapodás ígérete biztosított mozgásteret, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy az egyezség még odébb van. A ház szerint Magyarország elboldogulhat enélkül is, de ennek meglennének a költségei.

Az HSBC szakértői szerint ha a javuló külső kockázati megítélés azt sugallná is, hogy nincs szükség erre a biztosítási kötvényre,"bár ez vitatható", az IMF/EU-programnak olyan költségelőnyei lennének, mint például a forint potenciális erősödése, a korábban lehetővé váló jegybanki kamatcsökkentés, az alacsonyabb adósságszolgálati költség, valamint az üzleti bizalom gyorsabb visszatérése.

Más nagy londoni házak továbbra is látnak esélyt arra, hogy a megállapodás az IMF/EU-programról ebben a negyedévben létrejön. A JP Morgan szerint például Magyarország júniusig egyezségre jut a valutaalappal és az EU-val egy 10-15 milliárd eurós, két évre szóló készenléti programról.
A BNP Paribas bankcsoport elemzői pedig a második negyedévre várják a megállapodást egy hozzávetőleg 15 milliárd eurós finanszírozási csomagról, mely után megkezdődhet az eddigi jegybanki kamatemelések visszafordítása is.