Húszmilliárdnyi agrártámogatás igényelhető Fejér megyében

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú (SAPS), valamint egyéb támogatásokkal mintegy 5700 gazdálkodó számára csaknem 20 milliárd forint lehívására nyílik lehetőség Fejér megyében - jelentette be a megyei kormánymegbízott csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Dorkota Lajos hangsúlyozta: ha a huszonötféle jogcímen igényelhető támogatások igénybevételére nem lenne lehetőségük a gazdálkodóknak, többségük csődbe juthatna.

A kérelmeket május 15-ig, kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. Kitöltésükhöz a megyei kormányhivatal 23 fős falugazdász-hálózata, továbbá tanácsadók és technikai közreműködők segítségét vehetik igénybe az érintettek, a megyeszékhelyen kívül Polgárdiban, Lajoskomáromban, Enyingen és Cecén.

Az erős agrárgazdasággal rendelkező térségben a legtöbben a SAPS támogatást igényelhetik, amely összesen több mint 270 ezer hektár után meghaladhatja a 15 milliárd forintot - mondta el Bögyös Zsolt, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségének vezetője. Hozzátette: ez az összeg további 4,5 milliárd forinttal egészülhet ki az egységes kérelem során benyújtható egyéb jogcímek alapján igényelhető támogatásokkal.

Az idén a korábbiak mellett öt új jogcímen is kérhetnek támogatást a gazdálkodók. Igényelhetik a különleges rizstámogatást, a bogyós gyümölcsűek elkülönített támogatását, a mezőgazdasági biztosítási díjhoz nyújtott támogatást, a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodási, továbbá az úgynevezett kérődző szerkezetátalakítási támogatást.