Megvenné a Magyar Posta a montenegrói postát

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta (MP) érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói információs és telekommunikációs minisztérium a MINA montenegrói hírügynökséggel csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Szerdahelyi Kinga, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, a tulajdonos jóváhagyásával tárgyalások folynak a montenegrói postáról. Jelenleg azonban az MP még nincs abban a helyzetben, hogy nyilatkozni tudna arról, ad-e be ajánlatot a montenegrói posta privatizációjára kiírt pályázatra.

A montenegrói posta honlapja szerint decemberben kezdődtek a megbeszélések, és március végén is járt magyar küldöttség Montenegróban. Tárgyalt a postai kereskedelem kérdéseiről, továbbá a postai szolgáltatások fejlesztési lehetőségeiről - olvasható a honlapon.

A Balkans.com angol nyelvű regionális hírportál szerint a montenegrói szaktárca azt közölte, hogy más érdeklődő még nincs a privatizálandó vállalatra.

A montenegrói postát (Posta Crne Gore) 1998. december 31-én hozták létre, amikor a korábbi egységes vállalatot, a PTT Montegenrót szétválasztották. Így alakult meg a Crnogorski Telekom távközlési vállalat, valamint a postai szolgáltatásokkal foglalkozó Posta Crne Gore. A Crnogorski Telekom többségi tulajdonosa a Magyar Telekom.

A Magyar Posta idehaza is terjeszkedik, a Gazdasági Versenyhivatal nemrég jóváhagyta a Magyar Villamos Művekkel és a Magyar Fejlesztési Bank MFB Invest nevű leányvállalatával közös mobiltelefon-szolgáltatójának a megalapítását.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.