Cséfalvay: Ha kell, módosítjuk a jegybanktörvényt

Vágólapra másolva!
Miután tisztázódtak a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel kapcsolatos aggályok, a magyar parlament megszavazza a szükséges módosításokat, így elhárul az akadály az IMF/EU-megállapodás megkötése elől - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára hétfőn.
Vágólapra másolva!

Cséfalvay szerint a magyar kormány, a jegybank, az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF képviselői között hétfőn Frankfurtban elkezdődött ötoldalú tárgyalás várhatóan tisztázni fogja az MNB-törvénnyel kapcsolatos kifogásokat, és megoldást talál a vitás pontokra. Az államtitkár ezt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara új konjunktúrafelmérését ismertető budapesti rendezvényen mondta.

Mind Magyarország, mind az Európai Bizottság, mind az IMF abban érdekelt, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a hivatalos hiteltárgyalások és minél hamarabb eredményre vezessenek - tette hozzá a politikus. Az MNB-törvényt az Európai Bizottság által elindított kötelezettségszegési eljárások leglényegesebb elemének nevezte, hangsúlyozva, hogy az MNB független volt, független ma is és független lesz a jövőben is.

Magyarország tavaly novemberben fordult hitelkeretért a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Unióhoz. Az IMF elvileg nem szab előfeltételeket a tárgyalásai megkezdéséhez, a válság során azonban megállapodott az Európai Bizottsággal arról, hogy egyetlen tagállammal sem ír alá hitelszerződést az EB jóváhagyása nélkül.

Olli Rehn pénzügyi biztos az EB januári közleményéhez fűzött véleményében a központi bank teljes függetlenségének biztosítására szólította fel a kormányt, beleértve a vonatkozó jogszabályok, így az új alaptörvény felülvizsgálatát. Pár nappal később kiderült, hogy az EU a bíróságok megbízható működését biztosító módosításokat is a tárgyalások feltételének tekinti.

A múlt hét szerdán Olivier Bailly, az EB szóvivője azt mondta, a tárgyalás előfeltételei "elég világosak": az országnak olyan jogi környezetet kell teremtenie, amely biztosítja a befektetők bizalmát. A pontos részleteket firtató kérdésre azt mondta, nem tud felsorolni "húsz vagy harminc pontot", "általános értelemben" kell a kormánynak megfelelő környezetet biztosítania.

Pénteken Fellegi Tamás illetékes tárca nélküli miniszter sajtóirodája közleményében azt írta, a "megfelelő jogi környezet kialakítása" elvárás a magyar fél számára előfeltételként nehézkesen értelmezhető a túl általános jellege miatt, illetve a konkrét szempontrendszer és elvárt intézkedések hiányában.

Londoni elemzők szerint ha az EB mindhárom kötelezettségszegési ügyben "szilárdan kitart" álláspontja mellett, és ezek közül "legalább egyet" az uniós bíróság elé terjeszt, az ismét "stresszhelyzetet" idézhetne elő a magyar befektetési eszközök piacán, ami ugyanakkor elégséges nyomás lehet ahhoz, hogy a magyar kormány megtegye a szükséges törvénymódosításokat.

Hétfői londoni kommentárok szerint a befektetők már beárazzák az IMF-kudarcot: a 300 forint közelébe jutó euróárfolyam annak a jele lehet, hogy már nem biztosak abban, hogy Magyarország megállapodásra jut az IMF-fel - azaz nő annak a kockázata, hogy az ország nem jut olcsón hitelhez.