Telekáron szabadulnának a benzinkutaktól

Vágólapra másolva!
Az egyre kisebb forgalom miatt szerte az országban egyre több, hálózathoz nem tartozó benzinkúttól szeretne megválni tulajdonosa. A vevők jelentős része az általában több ezer négyzetméteres terület megosztásában gondolkodik, és a szabad részen valamilyen más beruházást valósít meg - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Egyre több önálló (hálózaton kívüli) benzinkút kerül a piacra, s az árak, különösen az elmúlt egy-másfél év során, folyamatosan csökkennek, némelyik töltőállomást telekáron kínálják - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

Az áruba bocsátott kutak egy részéhez üzlet, autómosó, szerviz, sőt olykor még panzió is tartozik. Míg eddig jobbára kistelepülések töltőállomásaira került ki az eladó tábla, mára egyre több fővárosi, nagyvárosi, sőt autópályák mentén lévő kutat is árulnak. Budapest III. kerületében, Csillaghegyen például 890 millió forintot kérnek egy 7500 négyzetméteres területen álló, autómosóval is rendelkező kútért. Ugyanakkor az M1-es és az M15-ös autópálya csatlakozásánál egy több mint 4200 négyzetméteres töltőállomást 78 millióért árulnak.

A szakemberek szerint évente nagyjából 1 millió liter üzemanyagot kell eladni egy-egy kút gazdaságos működéséhez. Ezzel szemben jelenleg még a Nyugat-Dunántúl számos töltőállomásának forgalma sem éri el a félmillió litert. Növeli a tulajdonosok, üzemeltetők gondjait, hogy a különböző kiegészítő szolgáltatások iránt is csökken a kereslet. Kevesebben vásárolnak a shopokban, de a panziók forgalma is kisebb lett.

A legnagyobb "választék" és a legalacsonyabb árak az ukrán határ mentén találhatók, hiszen az itt élők jelentős része hosszú évek óta Ukrajnában tankol, de sok kutat kínálnak az osztrák és a szlovén határ közelében is.

Burcsa Béla, az elsősorban nagy értékű ipari ingatlanokkal foglalkozó Szuper Tengó Bt. cégvezetője szerint a kínálat a válság óta, s különösen az utóbbi hónapok drasztikus üzemanyagár-emelkedése, illetve a forgalom csökkenése óta folyamatosan bővül. Olyan töltőállomásokat is árulnak, amelyek egy-egy elkerülő út miatt szinte teljesen elvesztették vevőiket. Arra is van példa, hogy egy-egy létesítményen, illetve az azt működtető cégen árukészlettel és a dolgozókkal együtt próbálnak túladni. Eközben kereslet alig van, a hálózatok és a multinacionális cégek is alig vásárolnak.

Vidéken 15-20 millió forint között 2-2,5 ezer négyzetméteres területen lévő benzinkutat lehet vásárolni, bár például a Baranya megyei Gödrén egy 15 ezer négyzetméteres területen lévő kutat és autómosót 20 millió forintért árulnak. A vevők jelentős része általában a több ezer négyzetméteres terület megosztásában gondolkodik, és a szabad részen valamilyen más beruházást valósít meg - írja a pénteki Napi Gazdaság.