Életképtelennek tartja az európai hitelminősítőt a német pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Nem lát esélyt egy európai hitelminősítő intézet létesítésére Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Az európai intézetet terve évek óta napirenden van az amerikai konkurencia ellensúlyozására, de egyelőre pénz sincs rá, és a német pénzügyminiszter szerint nem is lenne versenyképes.
Vágólapra másolva!

"Egy államilag létrehozott hitelminősítő, avagy akár az EU-Bizottság által alapított intézet nem lenne képes megállni a helyét a sikeres amerikai intézetekkel vívott ádáz piaci versenyben" - jelentette ki Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.

A politikus, akit a Leipziger Volkszeitung szombati száma idéz, nem tartja elképzelhetőnek hitelminősítő intézetek alapítványi üzleti modellben való működtetését sem, a jelenlegi német kormány állítása szerint legalábbis "semmi esetre" nem lenne hajlandó pénzt áldozni ilyen célra - közölte.

Joachim Poss, az SPD helyettes frakcióvezetője a közös európai megoldás megtorpedózásával vádolta meg a német pénzügyminisztert. "Ahelyett, hogy támogatná az európai törekvéseket az angolszász hitelminősítőktől való függés felszámolására, inkább elhatárolja magát" - bírálta a pénzügyminisztert Poss.

Az EU-ban a pénzügyi válság kiteljesedése, 2008 óta téma a hitelminősítői piac 95 százalékát uraló és a válság elmélyülésében vétkesnek tartott "három nagy" - az amerikai Moody's és Standard & Poor's, valamint az európai Fitch Ratings - hatalmának megtörése egy új szereplő piacra léptetésével.

A német Bertelsmann Alapítvány nemrégiben terjesztette elő egy állami részvétellel működő hitelminősítő intézet koncepcióját. Eszerint a nem profitérdekelt tervezett INCRA (International Non-Profit Credit Rating Agency) hitelminősítő működési költségeit egy 400 milliárd dolláros (306 milliárd euró) alapítvány finanszírozná, amelyben kormányok, vállalatok, más alapítványok és magánszemélyek is részt vehetnének. A Bertelsmann-Stiftung most a G20 tagállamokat kívánja meggyőzni a koncepció magvalósíthatóságáról.

A német kormány azonban már több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ellenzi egy hitelminősítő intézet létesítését állami támogatással, mivel azt a piac politikai nyomásgyakorlási szándéknak tekintené.

Előzőleg a Roland Berger tanácsadó cég próbálkozott a hitelminősítő létrehozásával, a német vállalat azonban éppen hétfőn közölte, hogy állami segítség nélkül nem sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges 300 millió eurót.