Jövő nyártól jön a budapesti dugódíj és az e-útdíj

tanévnyitó, torlódik a forgalom Budapesten, dugó, Szentendrei út
Vágólapra másolva!
Fokozatosan kivonul a kormány a BKV finanszírozásából, amit a jövőre bevezetett budapesti dugódíjból kell majd kipótolni - áll a hétfőn nyilvánosságra hozott második Széll Kálmán-tervben. A dugódíj jövő júliusban léphet életbe, ahogy az új, országos elektronikus úthasználati díj is.
Vágólapra másolva!

A kormány tervei szerint 2013. július elsejétől vezetik be Budapesten az új dugódíjat, amit a belvárost használó autósoknak kell majd fizetniük. A Széll Kálmán-terv 2.0-ban felvázolt menetrend szerint az úgynevezett személyforgalmi behajtási díj infrastruktúráját EU-s forrásokból fogják kiépíteni teljesen, de a kormány szeretné, ha egy "szűkített" rendszert már a teljes kiépítés előtt elindítana a főváros. Ahhoz, hogy a dugódíj már jövő nyáron elinduljon, a kormány megvizsgálja, hogyan lehet a rendszert a főváros pénzéből jövő júliusig részben kiépíteni.

A dugódíj jövő nyári bevezetése azért sürgős a kormánynak, mert abból akarja pótolni a BKV költségvetését. A Széll Kálmán-terv 2.0 ugyanis kimondja, hogy a budapesti közösségi közlekedés a központi költségvetésből 2013-ben az ideinél 10 milliárd forinttal kevesebb támogatást fog kapni, négy-öt éven belül pedig teljesen elzárják az állami pénzeket a BKV elől. A kieső pénzt a BKV "növekvő bevételtermelő képességéből", valamint célzott forrásokból, például a dugódíjból kell majd kipótolni - áll a Széll Kálmán-terv 2.0-ban.

A dugódíjjal együtt érkezik jövő júliusban az új, országos elektronikus útdíjfizetési rendszer is, amelyben a fuvarozóknak már a megtett úttal arányosan díjat kell fizetniük. A kormány az új rendszertől éves szinten 150 milliárd forintos többletbevételt vár, az illetékes minisztérium pedig már ki is dolgozta a rendszer várható kategóriáit.

A hétfőn közzétett tervezet szerint a 3,5 tonnánál nagyobb teherautóknak a sztrádákon és főutak lakott területen kívüli szakaszain kell majd úthasználat alapján fizetniük. A 3,5 tonnánál kisebb teherautók és a 3,5 tonnánál nagyobb autóbuszok egyelőre megmaradnak a régi, sztrádamatricás rendszerben, de az új útdíjrendszer indulása után önkéntesen csatlakozhatnak az úthasználattal arányos fizetési rendszerhez is.

A díjakat egy uniós egyezmény, az Eurovignetta irányelv alapján számítják majd, és a díjszedéshez Magyarország csatlakozik az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatáshoz (EETS). A díjak pontos mértékét a Széll Kálmán-terv második része nem tartalmazta, de azt jelzik benne, hogy évente kétszer, január 1-jén és július 1-jén is rendszeresen emelni fogják a díjakat.

Az új rendszer bevételeiből a kormány a hazai úthálózat működtetési, karbantartási és felújítási költségeit akarja fedezni, illetve a pénz egy részét "további közlekedési célokra" használná fel. Elképzelhető azonban, hogy a rendszer mégsem épül ki határidőre, ebben az esetben a kormány az e-útdíj bevezetéséig a jelenlegi matricás rendszer kiterjesztésével akar jelentős többletbevételre szert tenni.