A Tescóba, CBA-ba, Coopba megyünk vásárolni

Vágólapra másolva!
A Tesco, a CBA és a Coop forgalma volt a legnagyobb tavaly az élelmiszer-kereskedelmi láncok között. Ennél a háromnál 1800 milliárd forintot hagyhatott ott a lakosság. A Lidl nyitotta a legtöbb új üzletet.
Vágólapra másolva!

A Tesco, a CBA és a Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok tavalyi Nielsen-toplistája élén, a sorrend 2010-hez képest nem változott - közölte a Nielsen piackutató.

A Nielsen becslése szerint a Tesco forgalma 705,2 milliárd forint volt tavaly, 2010-ben 666,5 milliárd. Igaz, 2011-ben összesen 212 üzlete működött Magyarországon, héttel több, mint egy évvel korábban. A CBA forgalma tavaly 565 milliárd forint volt, 10 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban, az üzleteinek száma öttel 3077-re nőtt. A harmadik helyen szereplő Coop 5225 üzlettel 510 milliárd forint forgalmat ért el 2011-ben, csakúgy mint 2010-ben, de akkor még 5250 üzlete volt.

A Nielsen a toplistán három helycserét regisztrált: a Lidl az Auchan elé került, a rangsor hatodik helyére. Az Aldi a Drogerie Marktot előzte, és a tizenegyedik helyet foglalja el. Közülük a Lidl 234,6, míg az Aldi 69 milliárd forint bevételt ért el a Nielsen becslése szerint. A Rossmann pedig most tizenharmadik, mivel a Matchnál nagyobb lett a bevétele az elmúlt év során.

A piackutató szerint 2010-hez képest a legnagyobb ütemben a Lidl, az Aldi, a Tesco, a Penny és a Drogerie Markt növelte bolthálózatát. A Lidl tizenhárom új üzletet nyitott tavaly, az Aldi ötöt, a Tesco hetet, míg a Penny Market és a Drogerie Markt hármat-hármat.

A Nielsen szerint Magyarországon az alacsony fogyasztói bizalom ellenére az előző évhez képest tavaly csak mérsékelten csökkent az élelmiszer, háztartási vegyi áru és kozmetikum bolti eladása a mennyiséget tekintve. A piackutató szerint a napi fogyasztási cikkek kis- és nagykereskedelmi vállalatok aktivitását tükrözi a tévéreklám-költési toplista: tavaly 3,38 millió reklámot sugároztak, ebből több mint egyharmad, 1,27 millió jutott az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok gyártóira, csaknem 90 ezer pedig a boltláncokra.

A kiskereskedelmi forgalom azonban lényegében 2006 óta, a Gyurcsány-féle megszorító csomag óta csökken. Tavaly ugyan volt egy minimális bővülés, de ebben nagy szerepet játszott az az egyszeri hatás, hogy a magánnyugdíjpénztárakból az állami pillérbe visszalépők megkapták a 250 milliárd forint körüli reálhozamot, és annak is volt nyoma, hogy 500 milliárd forinttal több maradt a lakosságnál a személyijövedelemadó-rendszer átalakítása miatt 2011-ben. Idén az első két hónap adatai arra utalnak, nincs még itt a vásárlás fellendülése, az első két hónap kiskereskedelmi forgalma 0,4 százalékkal múlta alul a 2011 hasonló időszakában mértet.