Pluszpénzt fizet a pénztárosoknak a Tesco

Vágólapra másolva!
A szakszervezetekkel ellentétben a Tesco úgy látja, nem jár a pénztárosoknak a szakképesítéshez kötött garantált bérminimum, mégis kifizeti a különbözetet visszamenőleg az érintetteknek, akik már májusban megkaphatják a pénzt.
Vágólapra másolva!

A Tesco megállapodott két szakszervezettel arról, hogy milyen mértékű bérkülönbözetet fizet pénztárosainak a 2008 novembere és 2011 decembere közötti időszakra - közölte csütörtökön az áruházlánc.

A körülbelül érintett dolgozók a részükre kiszámított összeget az ezzel kapcsolatos egyéni megállapodások aláírásának időpontjától függően, akár már a 2012. májusi fizetésükkel együtt megkaphatják.

A lépéssel a Tesco pontot kíván tenni egy évek óta húzódó vitára, amelynek alapja egy eltérő jogértelmezés arról, hogy 2010 májusa előtt a pénztárosoknak járt-e a garantált bérminimum vagy sem. A Tesco közleményében utal arra, hogy nem kötelezi jogszabály a bérkülönbözet kifizetésére, és álláspontja változatlan. A cég szerint jelenleg nincs és korábban sem volt olyan jogszabály, amely szakképesítéshez, ezáltal garantált bérminimum megfizetéséhez kötött munkakörnek tekinti a pénztárosi munkakört.

Tavalyelőtt kezdődött

A bérvitát a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) robbantotta ki tavalyelőtt: a munkavállalói szervezet szerint ugyanis egy évekkel ezelőtt a Tesco egyik pénztárosa által az áruházlánc ellen indított munkaügyi pert eldöntő bírósági ítélet alapján jár a kasszákban dolgozóknak a mostani fizetéseknél néhány ezer forinttal magasabb szakmai bérminimum. A KDFSZ akkor azt állította, a pénztárosok nem kapják meg a törvény szerint nekik járó garantált bérminimumot. Ez akkor 89,5 ezer forint volt, de a pénztárosok 80-88,3 ezer forintot kerestek attól függően, hogy az ország melyik részében található az őket foglalkoztató áruház. A KDFSZ közölte azt is, hogy álláspontja szerint ugyanazért a munkáért ugyanakkora bért kell fizetni az ország minden részén.

A Tesco pedig a KDFSZ kifogásaira 2010-ben úgy reagált, hogy a jogszabály ebben a munkakörben nem írja elő a minimumszintet. "A jelenlegi jogszabályok szerint egy többdiplomás ember is ülhet a kasszánál, ettől még nem illeti meg a béminimum" - mondta korábban at áruházlánc. A cég a KDFSZ által emlegetett bírósági döntéssel kapcsolatban közölte, nincs tudomásuk arról, hogy ilyen ítélet született volna. (A Tesco és a szakszervezet közötti bérvitáról szóló, 2010-ben készült cikkünket itt olvashatja el.)