A nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító tulajdonosi jogait - döntött kedden a parlament. A két társaság közvetlen állami tulajdonba került.

Az Országgyűlés kedden 218 szavazattal, 47 ellenében megszavazta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amely alapján közvetlen állami tulajdonba került a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib).

A parlament a tavaly decemberi házszabály-módosítás óta ebben az ügyben alkalmazta először a kivételes sürgős tárgyalási rendet. Ez lehetőséget ad arra, hogy két nap alatt fogadjanak el jogszabályokat, ülésszakonként összesen hatot.

Az Eximbank és a Mehib Zrt. eddig is százszázalékos állami tulajdonban volt, részvényeik 75 százaléka azonban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. tulajdonában állt. A jövőben ez a hányad is közvetlen állami tulajdonba kerül, a tulajdonosi, részvényesi jogokat pedig a külgazdaságért is felelős nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja.