Váratlan profittal rukkolt elő a Richter

Vágólapra másolva!
A csütörtökön közzétett gyorsjelentés alapján mintegy 50 százalékkal javította nyereségét a Richter Gedeon, a profit jócskán meghaladta az elemzői várakozásokat is. Bogsch Erik vezérigazgató szerint az orosz piac jól megy, Magyarországon viszont 20 százalékkal visszaeshet az árbevétel.
Vágólapra másolva!

A Richter Gedeon Nyrt. 16,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, 48,4 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 49,9 százalékkal 16,75 milliárd forintra nőtt, az árbevételhez viszonyított aránya pedig 20,4 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 15,8 százalékos szinthez képest - közölte a társaság csütörtökön a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében.

Az elemzők az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal kisebb, 10,15 milliárd forint nettó nyereséget vártak, a becslések azonban széles sávban, 7,1 és 14,5 milliárd forint között szóródtak.

Két mérföldkő volt

A gyógyszergyár üzemi eredménye 15,35 milliárd forint lett, 50,1 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A jelentős emelkedést a kedvező árfolyam-alakulás és a vizsgált időszakban jelentkező két egyszeri "mérföldkő bevétel" okozta, magyarázta a jelentés.

Az egyik ilyen esemény az volt, hogy az Esmya nevű nőgyógyászati készítmény forgalomba hozatali engedélyt kapott az Európai Unió valamennyi tagállamában, és az Egyesült Királyságban, valamint Németországban meg is indult a forgalmazás, jelentős társadalombiztosítási támogatással. Bogsch Erik elmondta: a magyarországi bevezetés ebben a hónapban kezdődik.

Az Esmya felfutása után 100 millió euró bevételt vár a termékből a cég. Bogsch Erik szerint folyik a törzskönyvezés kiterjesztése további országokra is, ezek sikere esetén a forgalom további 50 millió euróval bővülhet, de erre 2014-2015 előtt várhatóan nem kerül sor.

A negyedév másik fontos eseménye volt egy gyógyszerkutatásban elért eredmény: a cariprazine vegyületre vonatkozóan két indikációban is sikeres III-as fázisú klinikai vizsgálatról számolt be a Richter.

Az orosz piac jól, a magyar rosszul megy

Az év első három hónapjában az egyes piacokon elért eredményeket részletezve a vezérigazgató elmondta, hogy Oroszországban kiemelkedő, 17,9 százalékos, euróban mért forgalmat ért el a Richter, de ennek döntő része előszállításokból adódott. Ezt leszámítva az éves előrejelzésnek megfelelő, 5 százalékos volt a bővülés ezen a piacon.

A magyarországi piacról szólva a vezérigazgató közölte, hogy a bevételek 7,2 százalékkal csökkentek. Szavai szerint ez még rosszabb is lehetett volna az újonnan bevezetett termékek nélkül.

A magyarországi árbevétel 7,6 százalékkal csökkent, 8,78 milliárd forintot tett ki. A jelentés megjegyzi, hogy az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma nem tudta ellensúlyozni a 2011-es év során bevezetett piacszabályozási intézkedések hatásait. A gyógyszer-gazdaságossági törvény által előírt belföldi orvoslátogatói regisztrációs díj címén 431 millió forintot, a gyógyszertámogatások után fizetendő 20 százalékos különadóra 458 millió forintot számolt el a Richter 2012 első negyedévében. A jelentésben megjegyzik, hogy a vonatkozó szabályozás szerint a társaság az ezeken a jogcímeken 2011-ben kirótt rendkívüli adókötelezettségének 90 százalékával csökkentheti a 2012-ben fizetendő adót.

Az exportpiacokon 9,8 százalékos bővüléssel 247,3 millió euró árbevételt ért el a Richter. A FÁK-tagállamokban 17,8 százalékkal, 121,3 millió euróra nőtt az árbevétel, ezen belül az oroszországi kivitel értéke 17,9 százalékkal 88,1 millió euróra emelkedett 2012 első negyedévében, elsősorban előszállítások miatt. Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 7,4 százalékkal 103,5 millió euróra nőttek, elsősorban a bekövetkezett árbevétel-növekedésnek köszönhetően. Az Egyesült Államokba a kivitel 32,2 százalékkal (dollárban számolva 34,8 százalékkal) 8 millió euróra esett vissza. Az egyéb országokból származó bevétel 2,8 százalékkal 14,5 millió euróra emelkedett.

A Richter a februárban közzétett előrejelzése szerint Oroszországban rubelben nulla és 5 százalék közötti, Ukrajnában dollárban 5 százalékos forgalombővülést vár. Lengyelországban helyi devizában szintén 5 százalékkal nőhet, míg Romániában várhatóan stagnál a forgalom az idén. Az újonnan csatlakozott európai uniós országokban (EU-9) összességében az eladások 0-5 százalékos növekedésével számol a Richter, a többi uniós országban 5 százalékkal nőhet az árbevétel. Az Egyesült Államokban dollárban számolva jelentősen, a várakozások szerint 40 százalékkal esik vissza a forgalom az idén.

A Széll Kálmán-tervről még tárgyalnak

A Széll Kálmán-terv 2.0-t a kormánnyal folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva nem kívánta kommentálni a vezérigazgató. A terv az eredeti változatában 2012-13-ra előirányzott 120 milliárd és 2014-re újabb 120 milliárd forint megszorításhoz képest az idén további 10 milliárd, jövőre pedig 40 milliárd forint megtakarítást helyezett kilátásba a gyógyszerkasszában.

Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 899 forint volt, míg egy évvel korábban 600 forint. A csoport árbevétele 15,8 százalékkal 82,0 milliárd forintra nőtt az év első három hónapjában.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 2,15 százalékos csökkenéssel, 36 105 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb tőzsdei árfolyama 39 845 forint, a legalacsonyabb 28 950 forint volt.