A magyar agrárpolitika dilemmái

Gyakorlati megoldások a paraszti önállóság és a versenyképesség egyidejű javítására címmel készített tanulmányt tíz civil szakértő, akik 2010 november és 2012 január között négy alkalommal folytattak vitát a kérdésről. A vitasorozat eredményeként készült tanulmányt - amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk - Bánfi Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy tanszékének vezetője jegyezte le.A szakértők: Ádám János, Bánfi Tamás (tanszékvezető, egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem, Pénzügy Tanszék), Bárány László, Baumstark Mihály, Csányi Attila, Heimann Zoltán, Hortobágyi T. Cirill, Kürthy Gábor (egyetemi adjunktus, BCE,  Pénzügy Tanszék, a szakértői kör titkára), Szabó József, Szabó László. A viták időpontja és helyszíne: Agárd, 2010 november; Boly, 2011 május; Pannonhalma, 2011 november; Szekszárd, 2012 január.

Széles szakmai körben elfogadott nézet szerint a következő évtizedben a világgazdaság stratégiai céljai közül kiemelkedik az élelmiszer-gazdaság, az édesvíz-gazdálkodás és a környezetgazdálkodás. A rendkívüli szélességű és mélységű változásokat kikényszerítő okok a következők:

• A világ élelmiszer-fogyasztásában robbanásszerű átalakulás várható, amihez az élelmiszer-gazdaság igazodni fog. Elsősorban Kínából, Indiában és a többi délkelet-ázsiai országokban (mintegy hárommilliárd fogyasztó), másodsorban más országokban is (Oroszország, Mexikó, Brazília több mint négyszázmillió fogyasztó) az egy főre jutó jövedelem növekedésével a növényi eredeti helyett az állati eredetű táplálék gyors ütemben emelkedni fog. Csupán az áttérés négy-tízszeres mennyiségű növényi biomassza-felhasználással jár. A jelenlegi terméshozamok alapján a többlettakarmány 175 millió hektár szántóföldet igényel.

• A növekvő takarmányigényhez szükséges szántóföldterületet az energiahordozók előállításához felhasznált biomassza (kukorica, repce) növekvő termelése, a lebomló keményítőből előállított csomagoló anyagok alkalmazásához szükséges termelés, valamint az infrastrukturális és más fejlesztések területigénye, az ésszerűtlen mezőgazdasági használat folyamatosan, szinte napról-napra csökkenti a termőföld mennyiségét.

A kisméretű nyitott magyar gazdaság hosszú távú gazdaságfejlesztési célkitűzései csak a világgazdaság termelési és fogyasztási szerkezetéhez igazodhatnak. Az igazodás nem csupán célszerű, hanem kényszerű. A magyar gazdaság és társadalom egészének a szempontjából az agrárium az egyik nemzetgazdasági ágazat, amit a magas termőföld arány, az öntözésre alkalmas édesvíz, a fűtésre felhasználható termálvíz, valamint a részben szakképzetlen munkavállalói igény mennyisége meghatároz. Félrevezető a még szakmai körökben is elterjedt statisztikai adat emlegetése, miszerint a mezőgazdaság hozzáadott érték termelése (GDP) csupán 4 százalék körüli. Elfeledkeznek a feldolgozóiparon, a kereskedelmen, a vendéglátáson és a szállításon belüli részesedésről. Az élelmiszert nemcsak meg kell termelni, hanem tárolni, feldolgozni, szállítani és értékesíteni is kell, amíg azt a fogyasztó elfogyaszthatja. Így együtt, nem elfeledkezve a közeljövőben várható élelmiszerkereslet növekedésről, az agrárium a nemzetgazdaság meghatározó ágazata, fejlesztése alapvető nemzeti érdek.

Bevezető

A magyar mezőgazdaság egyetlen ágazata sem tartozik a világ - sőt, Európa - élmezőnyébe már bő két évtizede. Hazánk élelmiszer kivitele ugyan még mindig több mint a behozatal, az élelmiszergazdaság exportteljesítménye valójában erőtlen, az erőteljes importtal szemben a belföldi piacok megtartása is már veszélybe került. Sokat vártunk az EU tagságtól, remélve, hogy a magyar mezőgazdaság a csatlakozás egyértelmű nyertese lesz, mert jelentősen növekszik támogatottsága és új piaci csatornák is megnyílnak előttünk. Várakozásaink csak részben teljesültek, amiért leggyakrabban a régi és az új tagországok támogatottsági szintje közötti különbséget, a nemzetközi élelmiszerforgalmazó láncok agresszív hazai piacszerzését kárhoztatjuk.

A régi és az új tagországok közötti támogatottsági szint különbsége ugyan tény, de nem sorsdöntő. Mezőgazdasági üzemeink hátránya a gazdasági hatékonyságban, a jövedelmezőségben akkor is kimutatható, ha a mai teljesítményüket a régi tagországok támogatási szintjére átszámoljuk. Ha ezt nem ismerjük el (fel), a támogatás kiegyenlítődésekor sem tartunk majd előrébb, ha csak "kivárunk", nem javul a gazdák helyzete. Határozott, összehangolt és a termelőket összefogó lépésektől remélhetünk elmozdulást. Hazánkban is működnek termelői csoportok, termelői szervezetek és a gazdák egyéb szövetkezései, de tapasztalataink szerint, az utóbbi két évtizedben a piac és a támogatási rendszer együtt sem tudta sikerre vinni a termelők összefogását. A multinacionális kereskedelmi láncok viszont csak a méretükhöz igazodó nagy beszállítókkal létesítenek üzleti kapcsolatot, hasonlóan a külpiacokon jelen lévő kereskedelmi szervezetekhez. Mindkét piacon erős a verseny.