A gázon lett óriásprofitja az MVM-nek

Vágólapra másolva!
Profitja jelenetős részét magánál tartja, de arról nem beszél, hogy ezt milyen fejlesztésekre költi majd a Magyar Villamos Művek (MVM). A cég 9 milliárdos alaptőkével külön vállalatot hoz létre a Paksi Atomerőmű új blokkjának előkészítésére.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a gáznagykereskedelmen keresett jól a Magyar Villamos Művek (MVM), ennek köszönhető, hogy az elmúlt évek egyik legjobb eredményét érte el tavaly - hangzott el az állami energiaóriás csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján. Az MVM szerdán hozta nyilvánosságra, hogy 61 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el. Ebből 10 milliárd forint osztalékot fizet az államnak, és 35 milliárd forint eredménytartalékot képez.

A félretett pénz pontos felhasználásáról nem kívánnak beszélni. "Szenzitív kérdés" - mondta Kóbor György, az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese az [origo] kérdésére. "Mi is üzleti alapon hozzuk meg a döntéseinket, piaci versenyben veszünk részt, védenünk kell az üzleti érdekeinket" - tette hozzá. Annyit azért elárult, hogy komoly energetikai fejlesztésekre készülnek országhatáron belül és kívül.

Az MVM hosszú távú stratégiájában is szerepel a nemzetközi terjeszkedés, idén indul több környező országban (Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovéniában) a cég energiakereskedő üzletága. Szerbiában már jelenleg is működik a kereskedő cég.

A paksi atomerőmű bővítésére azonban külön céget hoz létre a társaság nyáron, aminek az eredménytartalékon kívül 9 milliárdos jegyzett tőkéje lesz a tervezési munkák finanszírozására.

Kóbor György szerint az MVM idei terveit nem befolyásolja, hogy a kormány bejelentése alapján az energiaszolgáltatók jövőre 30 százalékos társasági adót fizetnek majd. "Törvény még nem született erről, belső elemzéseket végzünk" - tette hozzá. (A 30 százalékos társasági adóról közben kiderült, hogy nem egészen úgy lesz, ahogy erről Matolcsy György miniszter szerdán beszélt. Balog Ádám adóügyi államtitkár pontosítása alapján a különadó 8-ról 11 százalékosra emelkedik, erre rakódik rá a 19 százalékos társasági adó, így jön ki a 30 százalék.)

Az induló új állami tulajdonú mobilszolgáltatóról - amelyben az MVM csak kisebbségi tulajdonos lesz - részleteket nem árultak el a sajtótájékoztatón. Baji Csaba elnök-vezérigazgató csupán annyit mondott, hogy tulajdonosi döntés volt, hogy abban vegyenek részt, mert nyereségesnek látta az üzleti lehetőséget, amivel az MVM menedzsmentje is egyetért. "Hosszú távon kell tervezni" - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató úgy látta, hogy "sikeres, nagyon eredményes" volt az MVM 2011-es éve, amit a 2010-ben kinevezett új menedzsment döntéseivel magyarázott. Kiemelte, hogy - a gázkereskedelmen kívül - a cégcsoporton belül különösen jól teljesített az országos áramrendszert fenntartó Mavir, a Paksi Atomerőmű Zrt. és az Országos Villamostávvezeték Zrt., amely többek között a vezetékek karbantartását végzi.

Az MVM az idén 4 milliárd forintos költségmegtakarítást tervez, a tavalyi év során pedig 200 fővel csökkent a munkavállalóinak a száma.