A cigaretta és a benzin dobta meg az inflációt

Vágólapra másolva!
Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; jelentős mértékben nőtt az üzemanyagok és a dohányáru ára, de a tojás is több mint 60 százalékkal drágult. Az adóváltozásokat kiszűrve az infláció 3,5 százalék lett volna. A márciusi inflációs adat az Európai Unió 27 országában Magyarországon volt a legmagasabb.
Vágólapra másolva!

Éves összehasonlításban 5,7 százalékos volt az infláció áprilisban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez meghaladja a várakozásokat, elemzők 5,5 százalékra számítottak. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a drágulást nagymértékben az adóváltozások okozzák, mivel az adóváltozásokat kiszűrve az infláció 3,5 százalék lett volna. Márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,8 százalékkal növekedtek.

Egy hónap alatt drágult a tojás (11,7 százalékkal), az idényáras élelmiszerek (1,5 százalékkal), a csokoládé, kakaó (1,2 százalékkal), továbbá a párizsi és kolbász (1,1 százalékkal) is. A cukorért ugyanakkor 2 százakkal kevesebbet kellett fizetni. A főcsoportok közül a ruházkodási cikkek ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. Az üzemanyagok ára 3,4 százalékkal nőtt, a szeszes italoké és dohányáruké pedig 1,1 százalékkal.

Tizenkét hónap alatt, 2011. áprilishoz viszonyítva, az élelmiszerek ára az átlagosnál kisebb mértékben, 4,2 százalékkal emelkedett. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (62,1 százalék), a sertészsiradék (30,9 százalék), a csokoládé és a kakaó (19,9 százalék), a kávé (15,7 százalék), a sertéshús (12,1 százalék) és a párizsi, kolbász (10,7 százalék) ára. Csökkent a liszt (16 százalék), az idényáras élelmiszerek (14,7 százalék) és a cukor (10,6 százalék) ára.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal drágult a szeszes ital és a dohányáru. Szintén átlag felett nőtt az üzemanyag ára, 18,3 százalékkal. A háztartási energia átlag feletti, 7 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 14,1, a távfűtés 11,7 százalékkal drágult.

Az EU 27 tagországában 2012. márciusban a fogyasztói árak - az előzetes harmonizált adatok szerint - átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak, mint 2011. márciusban. A legkisebb áremelkedést Svédországban (1,1 százalék) és Görögországban (1,4 százalék), a legnagyobbat Magyarországon (5,5 százalék), valamint Észtországban (4,7 százalék) mérték.